Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Benkő Tibor elmondta: néhány száz olyan magyar vállalat van, amely különleges jogrendben olyan infrastruktúrát képvisel, ahol a Magyar Honvédségnek szerepe lehet. Feladatuk, hogy a létfontosságú magyar vállalatok üzemelését, biztonságát elősegítsék. Példaként említette az energetikai, a távközlési, a közlekedési és az egészségügyi szektort - írta az MTI.

Kérdésre válaszolva azt mondta, mivel az infokommunikáció fenntartása is feladataik közé tartozik, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)  is érintett lehet. Eddig 140 vállalatot választottak ki, de mint megjegyezte: ennél jóval több van, amelynek az ország biztonságos működését kell szolgálnia.

Levelet küldtek az érintett cégek vezetőinek

Az érintett vállalatokhoz néhány tagú katonai, honvédelmi irányító csoportot küldenek ki. Erről az érintett vezérigazgatóknak tájékoztató levelet küldött - közölte Benkő.  Az irányítócsoportok - melyben rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai is lesznek - nyomon követik és koordinálják a vállalati munkát. Tevékenységükről rendszeresen jelentést adnak a Honvédelmi Minisztériumban létrehozott irányítócsoportnak, amely az országos operatív törzsnek jelent.

A honvédelmi irányítócsoportok feladata kettős: a fizikai biztonság és a működőképesség feltételeinek biztosítása - mondta a honvédelmi miniszter.

Katonákat küldenek az utcákra

A miniszter azt is bejelentette, hogy péntek reggeltől nagyobb létszámban jelennek meg a katonák az országban. Az országot honvédelmi szempontból hét járőrkörzetre osztották, ahol a katonák megjelennek. Elsősorban azokon a településeken kell nagyobb katonai jelenlétre számítani, ahol most is van katonai alakulat - közölte Benkő.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken jelentette be, hogy a koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoport áll fel, ezek egyike a létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport. A Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezette létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégek munkáját koordinálja, amelyek működése a rendkívüli járványhelyzetben kiemelten fontos Magyarországon - írta az MTI.