Felfokozott légkörben indult el a bérvita a Denso Gyártó Magyarország Kft., mintegy 5 ezer főt foglalkoztató üzemében, ahol a LIGA - Ifjúsági Munkás Érdekvédelmi Szervezetének (LIMÉSZ) helyi csoportja tavaly július 2-án alakult meg. Idén január elsején az érdekképviselet már 613 főnyi munkaviszonnyal rendelkező tagot tudott igazolni a munkáltatónál, ezzel meghaladta a 10 százalékos limitet, ami jogosulttá tette kollektív szerződés megkötésére. Év eleje óta a létszám tovább bővült: januárban a dolgozók hetente ötvenesével léptek be, mostanra a szervezetnek mintegy 1100 tagja van - részletezte a Napi.hu-nak Bognár Ferenc elnök.

Szerinte a "szédületes növekedés" oka, hogy a 2008-ban kitört válság elhúzódása miatt a gyárban évek óta elmaradtak az érdemi bérfejlesztések, a január végi Audi-sztrájk pedig felbátorította az embereket.

Az ősszel kezdődő bértárgyalás során többször egyeztettünk a munkáltatóval, a LIMÉSZ átlagosan 20,2 százalékos bérfejlesztési javaslatot tett le az asztalra. Az üzemben nagy számban vannak még régi - jellemzően 5-20 éve ott dolgozó kollégák -, akiknek a bére komoly mértékben összetorlódott. Kezdetben nyitottságot, majd bezárkózást tapasztaltunk - magyarázta Bognár. A munkaadó végül novemberben egyoldalúan, "tűzoltás jelleggel", átlagosan 5,5 százaléknak megfelelő bérkorrekciót rendelt el január 1-től, ami azt jelentette, hogy a bruttó 300 ezer forint alatt kereső dolgozók (mintegy 4 ezer ember) alapfizetése körülbelül 20 ezer forinttal növekedett.

Csak egy szikra kellett volna, hogy sztrájk legyen 

Az emelés korántsem hozott elégedettséget. A szakszervezet ezután többször próbálta elérni a tárgyalások megkezdését, ettől azonban a vállalat elzárkózott. Az álláspontok megmerevedtek: a munkáltató kezdetben igyekezett visszaszorítani a szervezkedést, ezzel viszont még jobban felpaprikázták az üzem dolgozóit. Egyre többször hangzott el a bosszús emberek szájából, hogy "ha más nem lesz, akkor sztrájkolnunk kell!". Erre az Audi-sztrájk példája még rátett egy hatalmas nagy lapáttal - fogalmazott az érdekképviseleti elnök.

A Denso végül engedett, így elindulhatott a 2019-es bértárgyalás. A munkáltató javaslatára a szakszervezet elfogadta, hogy a bérmegállapodásoknál is térjenek át a Nyugat-Európában alkalmazott üzleti évre, ahol az évforduló áprilisban van. Ezután hosszú egyeztetések során a két fél számai közeledni kezdtek egymáshoz. Bognár szerint a tárgyalási korrektség mellett a munkáltató részéről kiszivárogtak a részeredmények, amelyet az emberek jelentős része még mindig nem akart elhinni: azt gondolták, hogy emögött valami "tárgyalástechnikai trükk" lehet, ezért sokan azonnal a sztrájk eszközéhez kívántak nyúlni. Itt volt az a pont, amikor a szakszervezet "felelősségérzete" megnyilvánult az ügy iránt és,

folyamatosan hűtöttük az embereket és arra kértük őket, hogy türelemmel viseltessenek a bejelentés időszakáig,

továbbá higgyék el, hogy mindenki számára vállalható megállapodás kapujában vagyunk - magyarázta Bognár.

A gyár japán menedzsmentje végül felismerte, hogy mindenképp el kell kerülnie a munkabeszüntetést és lépnie kell a befektetői bizalom megőrzéséhez, hiszen a társaságot a tokiói tőzsdén jegyzik. Szerdán végül aláírták a megállapodást, amely a munkáltatói adat szerint átlagosan 14,7 százalékos bérfejlesztést tartalmaz - ezzel árnyalatnyira felülmúlták a nagy rivális, az ugyancsak sztrájk közeli helyzetbe sodródott hatvani Bosch Elektronika Kft. idei, körülbelül 14,5 százalékos bérfejlesztését. Bognár Ferenc úgy értékel, hogy ez egy példaértékű ajánlat volt a Denso részéről.

 

A munkáltató szerint az indulatok nem harapództak el

A Denso cikkünk megjelenése után kiadott közleményében a vezetőség nevében utasította vissza a munkavállalói képviselet állításait. Ennek alapján:
- Nem alakult ki sztrájkhelyzet, amit ilyen formán megakadályoznia sem kellett a szakszervezetnek
- A felek folyamatos tárgyalása nem szakadt meg és mindkét oldalon jelentős kompromisszumokat tettek a megállapodás érdekében
-A  vállalat vezetése nem kényszer hatására állapodott meg a béremelés mértékéről, már csak azért sem, mert a reprezentatív szakszervezet taglétszáma a vállalat összlétszámának csupán 20 százalékát teszi ki.
A Denso székesfehérvári üzemében foglalkoztatott 5 ezer fős kollektívájának nagy többsége támogatja a bérmegállapodást és elhatárolja magát a sajtóban megjelent öncélú híresztelésektől - írták a közleményben.

Vállalatunk igyekszik harmóniában élni a munkavállalókkal és a szakszervezetekkel. Amikor megkezdődtek a tárgyalásokat, figyelembe vettük az igényeket, az elejétől fogva megpróbáltunk konstruktívak maradni és a másik fél véleményét tiszteletben tartani - magyarázta lapunknak Szincsák Attila, a Denso Kft. gazdasági és kereskedelmi igazgatója.

Szavai szerint a tárgyalások hosszúra nyúltak, de a hatékony kommunikáció eredményeképpen nem volt sztrájkfenyegetettség és semmiféle erőfitogtatásra nem volt szükség. Hittünk abban, hogy elég erős a demokrácia az üzemben. Az országban kialakult helyzet tükrében a bérfejlesztés igénye nem érte a menedzsmentet váratlanul, de a munkavállalók kezdeti követelésének mértékével szemben voltak aggályai. A termelékenység-, és hatékonyságnövekedés  tükrében ezt nem tartottuk megalapozottnak. Ám végül a szakszervezet "állhatatos" tevékenységének is köszönhetően sikerült egy kölcsönösen kedvező bérmegállapodást kötni - értékelte a helyzetet Szincsák. Szerinte ugyanakkor nem a Bosch-megállapodás lebegett a szemük előtt, csak véletlen egybeesés, hogy pár tized százalékkal a német konszern fölé "lőttek".

Bognár Ferenc szerint az Audi sztrájk ugyancsak visszahatott a gyártóra: a tárgyalások során többször is felmerült hivatkozásként, hogy a jelentős béremelés túlzottan nagy terhet róna a cégre, mivel a győri üzem leállása várhatóan költségnövekedést okoz. Ennek oka az a feltételezés volt, hogy az Audi a veszteség egy részét lefelé, a beszállítók irányába akarja majd szétteríteni. A végeredmény azonban azt igazolja, hogy

az Audi-sztrájk példát indított el, ebbe a spirálba pedig a munkáltatók nem akarnak beszállni.

Miről szól a Denso bérmegállapodás?

A 14,7 százalékos átlagos alapbéremelés magában foglalja a bruttó 300 ezer forint alatt keresők 2018 végi "rendes" 5,5 százalékos növekményén felül egy idei rendkívüli 10 százalékos bérfejlesztést is áprilistól. Ezzel a lépéssel a rosszabbul kereső, nem kezdő kollégákat - a dolgozók négyötödét - zárkóztatják fel. A megállapodás új juttatásokat is tartalmaz: egyebek közt a foglalkoztatási idővel arányosan növekvő szenioritási jutalmat és a hiányzásmentességi jutalmat. Megduplázzák a féléves bónusz szorzóját is. Kikötötték továbbá, hogy az operátori kezdőbér bruttó 220 ezer forint. A felek egyetértenek, hogy a jelenlegi 3 havinál hosszabb munkaidőkeretet nem alkalmaznak és az évi 400 óra rendkívüli munkaidő lehetőségével nem élnek.

Fehérvár csendes óriása

A japán gyökerű Denso, a világ második legnagyobb autóipari beszállítója, globálisan több mint 150 ezer embert foglalkoztat. Világszerte partnere az összes jelentős autógyártó vállalatnak, vezető szállítója a gépjármű technológiáknak és autóalkatrészeknek - sokak között a klímaszabályozó berendezések, a motorvezérlés, a vezetési és biztonsági ellenőrző berendezések és a gépjármű-információs eszközök területén.

A székesfehérvári üzem a Denso-csoport egyik legnagyobb termelőbázisa Japánon kívül - mondta Szincsák Attila. Szinte az összes ismert autómárkát - összesen 75-öt - kiszolgálják Fehérvárról és nemcsak Európába, hanem Ázsiába és Amerikába is exportálnak. Nemcsak autóipari partnereik vannak, hanem dízelmotoros mezőgazdasági és egyéb erőgépek gyártóihoz is szállítanak (ezen a piacon nem volt olyan visszaesés, mint a dízelautóknál). A legnagyobb ügyfeleik közé tartozik a General Motors, a Volkswagen-csoport - benne az Audival -, továbbá a John Deere és a Volvo. A magyar üzem profiljába tartozik a dízel-befecskendező egységek gyártása (közel 60 százalékos részesedés), különféle benzinmotor-vezérlő egységek (30 százalék) és motortérben lévő hőmérséklet-szenzorok (10 százalék) gyártása.

A cég a város legnagyobb munkaadója, adófizetője, az idei betervezett árbevétele 240 milliárd forint - magyarázta az igazgató. Óriási jelentőségéhez képest azonban a társaság nagyon ritkán kommunikál.

Miért csak az autógyárakról beszélnek?

A tier1-es autóipari beszállítók és az autógyárak között nagyon erős a függőségi viszony - előbbiek legalább annyira fontosak (ha nem fontosabbak) az iparágban, ám a közbeszédben mégis alulreprezentáltak. Az autómárkák reputációja, megítélése, marketingje jóval befogadhatóbb a hétköznapi ember számára.

A beszállítók végterméke nem az autó, hanem csak a kocsin belül elhelyezkedő eszközök. Ennek megfelelően nem is igényelnek marketing-szolgáltatást, hiszen őket nem a piacról vásárolják, hanem az autógyártók zárt ajtók mögött döntenek felőlük, mint beszerzési forrásokról - összegezte.

Óriási dominóhatással járt volna a leállás?

A Világgazdaság cikkében merült fel, hogy beláthatatlan - az Audi-sztrájkénál komolyabb - következményei lettek volna az autóiparban a Bosch hatvani üzemének esetleges leállása. Bognár Ferenc szerint a Denso esetében a jelentős mértékű termeléskiesés megrendíthette volna a beszállítói bizalmat és hasonló iparági hatást váltott volna ki, mint a Bosch esetében, Szerinte a munkáltató ehhez a hatáshoz mérten alakította ki bérfejlesztési csomagját is.

Szincsák Attila ebben a kérdésben ismét hangsúlyozta, hogy az autógyártók és a beszállítók kölcsönös függőségben állnak, hasonlóképpen, mint a vállalat és a szakszervezet. Ám a sztrájk okozta drasztikus iparági fennakadás esélyét túlzónak minősítette - ez a feltételezés a szakszervezeteknek szolgál önigazolásként.

A Denso Gyártó Kft., a 2017 április 1-től 2018 március 31-ig tartó üzleti évben 775,23 millió eurónyi árbevételt produkált, ami két számjegyű ugrás volt a megelőző időszak 701,82 milliós forgalmához képest. Adózott eredménye a 2017-es szakaszban 16,1 millió eurót ért el, míg az előző, azonos időszakban a nyereség 7,1 millió eurót tett ki.