Az MNB kedden egy rendeletet már elfogadott a problémamentes (ahol a fogyasztó egyszer sem esett késedelembe, illetve nem részesült semmilyen kedvezményben) adósok hiteleinek elszámolásáról. A jogszabály szövege azonban még nem ismert.

Az MNB statisztikái szerint 2014 első félévének végén meglévő valamivel több mint 6400 milliárd forintnyi háztartási hitelből 3820 milliárd forintnyi volt a problémamentes, elvileg tehát a hitellel rendelkező adósok többségével az első rendelet alapján fognak elszámolni a bankok.

A lap szerint a gyakorlatban viszont a visszatérítésre valóban jogosult adósok többségét csak a később kiadandó rendeletek érintik majd. Az egyes hiteltípusoknál ugyanis a problémamentes hitelek aránya eltérő. A támogatott forint lakáshiteleknél a legjobb a helyzet, ezek 92 százaléka tartozott július végén ebbe a kategóriába. A többi támogatott kölcsönre is jellemző volt, hogy a kamatukat önkényesen nem nagyon tudták változtatni a bankok, hiszen a rátákat kormányrendeletben szabályozták, a kamatperiódusuk pedig általában ötéves volt.

A deviza lakáshiteleknél már komolyabb térítésről lehet szó, visszajár az adósoknak az árfolyamrés és - mivel a bíróságok most már jogerősen is tisztességtelenné nyilvánították a legtöbb hitelintézet egyoldalú szerződésmódosításait - a kamat- és díjemelésekkel beszedett pénz is. A deviza lakáshitel-állománynak azonban az idei első félév végén már csak a fele volt problémamentes, a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél pedig csak 34 százalék volt az arány. Majdnem 2 ezer milliárd forintnyi deviza jelzáloghitel pontos elszámolását tehát csak a későbbi rendeletek szabályozzák majd. A hatályos törvényből annyit lehet már sejteni, hogy az ilyen adósoknak valaha adott kedvezményeket beszámítják majd a visszatérítésbe, és csökkenti a visszajárót az árfolyamgát során elengedett követelésrész is - írta a Világgazdaság.