A pénzügyi intézményeknek március elsejétől meg kell kezdeniük az elszámolást devizahiteles ügyfeleikkel - mondta péntek reggel Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A deviza- és forinthitelekkel kapcsolatos elszámolás a hitelintézeteknél 2,4 millió, a pénzügyi vállalkozások ügyfeleivel együtt 3 millió szerződést is érinthet. Ez hatalmas logisztikai és technikai feladatot jelent a pénzügyi intézményeknek, van olyan nagybank, ahol számításuk szerint 16 tonnát tesz ki az elszámoló levelek súlya. A bankok felkészültek a feladat végrehajtására, számos informatikai fejlesztést hajtottak végre annak érdekében, hogy az ügyfelek mielőbb megkaphassák a tájékoztatást - mondta a miniszter.

A jelzálogalapú devizahiteleseknek március 2. és április 30. között kell megkapniuk a pénzintézet tájékoztató levelét az elszámolás és a forintosítás részleteiről, míg a nem jelzálogalapú hitelek felvevői az elszámolásról kapnak majd tájékoztatást. Azok az ügyfelek, akik korábban éltek a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével, márciusban kérhetik, hogy részükre a hitelező elszámolást készítsen. A többi esetben az elszámolás automatikus, nem szükséges az ügyfélnek kezdeményeznie.

Az első körben a devizahitelesek kapják meg a tájékoztató levelet, azok is, akiknek 2009 júniusa után járt le a kölcsönszerződésük. Az elszámolásról azok is kapnak értesítést, akiknek már felmondták a hitelét és nem a pénzintézetnek, hanem a követeléskezelő cégnek tartoznak, ők az utóbbiaktól kérhetik vissza a tisztességtelenül felszámított díjakat. Lezárt kölcsönszerződés esetén, ha az adósnak nincs fizetési számlaszáma az elszámolást végző banknál, be kell jelenteni a számlaszámot vagy nyilatkozni kell arról, hogy pénztári készpénzfizetés útján veszik át az összeget. Annak, aki április végéig nem kapja meg a levelet, bankjánál kell érdeklődnie.

Ha az ügyfél vitatja az elszámolást, a kézbesítéstől számított 30 napon belül panaszt tehet a pénzügyi intézménynél, amely a panasz beérkezését követő 60 napon belül köteles válaszolni. A panasz elutasítása esetén az ügyfél 30 napon belül a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti.

A K&H Bank azt közölte: a jelenlegi jogi szabályozás értelmében a devizaalapú jelzáloghitelek esetében 2015. május 5-ig kell kipostázniuk az ügyfeleknek az elszámolásról és forintosításról szóló levelet. Terveik szerint 2015. márciusának második felében számolnak el devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel. Mintegy 200 ezer küldeményt postáznak majd.

A bank informatikai, ügyfélszolgálati és logisztikai felkészülése folyamatosan zajlott és zajlik most is, a hitelkiváltások kapcsán pedig extra kapacitásokkal készülnek a várhatóan megnövekedő igénylésekre.

Az OTP Bank azt közölte: a bank és az érintett leánybankok ügyfelei a törvény által meghatározott időpontban, tehát 2015. március-április hónapban fogják kézhez kapni azt az elszámoló levelet, amely pontosan tartalmazza a hiteltörténetet, az elszámolás részleteit, ingatlanhitelek esetén a forintosítás részleteit és az ehhez kapcsolódó információkat.

Az OTP Bank álláspontja szerint mindig a hatályos törvényeknek megfelelően járt el, ezért a Kúriához fordult, hogy ott bizonyítsa, nem volt tisztességtelen az elmúlt évek egyoldalú szerződésmódosítási gyakorlata. Mivel a peres eljárás 2015. március 1. után fejeződik be, így az elszámolás végső határideje a törvényben foglaltak alapján a polgári peres eljárás befejezésétől számított 60. napra módosulhat. A 60 nap azonban elméleti maximum, azaz a levélküldés ennél hamarabb is megtörténhet - jegyzi meg a bank.

A banknak komoly erőforrásokat kellett és kell átcsoportosítani az elszámolás és forintosítás végrehajtásához, a szükséges személyi és egyéb erőforrások, az informatikai háttér biztosításához. Ezeket az erőforrásokat ugyanakkor sikerül úgy összpontosítani, hogy nem csökken a szolgáltatási színvonal - olvasható az OTP válaszában.