Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A törvény szerint a szerződés módosulásától számítva hatvan napja van a devizáról forinta váltó jelzáloghiteles ügyfélnek arra, hogy felmondja korábbi hitelét, és további kilencven napja van arra, hogy ezt a kölcsönt kiváltsa.

Egyik törvény sem tartalmaz olyan rendelkezést, amelynek értelmében a felmondásra nyitva álló határidő az elszámolás felülvizsgálatának idejével meghosszabbodna. A fogyasztót megillető felmondási jog tehát csak a szerződés módosulását (amit tulajdonképpen törvény kényszerít ki) követő 60 napon belül gyakorolható, függetlenül attól, hogy él-e valaki panasszal - tudta meg a portál az MNB-től.

z OTP által május 18-tól meghirdetett akció keretében annak, aki más banknál levő egykori devizahitelét nála válja ki, akár 200 ezer forintot is jóváír az első törlesztőből. Ez a lakás-előtakarékossági szerződéssel kombinált kölcsönre, a kapcsolódó lakás-előtakarékossági szerződés első havi betétösszegére és a megtakarítási számla első havi számlavezetési díjára is vonatkozik.

A feltételek, bár az OTP hangsúlyozza együttes teljesítésük igényét, nem túl húzósak - véli az azenpenzem.hu. Az a nagykorú magyar állampolgár ugyanis, aki a hitelkiváltásra nyújtott első törlesztőt megfizeti, már jogosult a jóváírásra. A legfontosabb szempont persze, hogy "idegen banki forintosított deviza vagy devizaalapú ingatlanhitele kiváltására" vegyék fel a kölcsönt. Az akció a 2015. július 31-ig igényelt és augusztus 31-ig folyósított hitelekre érvényes. (Az eddigi akciók többnyire a június 30-ig hiánytalanul befogadott és szeptember 30-ig folyósított lakáshitelekre és szabad felhasználású hitelekre vonatkoztak.)

A bank ezzel egyértelműen az Erste által odadobott kesztyűt vette fel, mivel ott százezer forintot kaphat minden olyan lakáshiteles vagy szabad felhasználású jelzáloghiteles, aki más banktól viszi át legalább 3 millió forintos, az elszámolásban érintett kölcsönét, és fő számlavezetőjének választja a pénzintézetet, valamint havi jövedelem-jóváírást is vállal. A kezdeti költségeket ezenkívül el is engedi a bank, a folyószámla-vezetés hat hónapon át díjmentes lesz.