Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Lezárult a Magyar Posta (MP) Zrt. Hibrid Kézbesítési és Konverziós Rendszer projektje, amely az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg, nettó 3,25 Mrd forint vissza nem térítendő támogatási összegből. A fejlesztéssel hatékonyabbá tehető a közigazgatás és állampolgárok közötti kapcsolattartás - mondta Bartal Tamás. A Miniszterelnökség helyettes államtitkára szerint ezzel a fejlesztéssel egyszerűsödik a közigazgatás működése.

A Magyar Posta is szembesül a fogyasztói szokások változásával, ezért olcsóbb és hatékonyabb technológiákat vezetünk be, új tartalommal tölti fel szolgáltatásait a cég  - mondta Szarka Zsolt a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója. Ennek részeként jelent meg a a MP elsőként a csomagautomatákkal, majd ezt követték a csekkautomaták is üzembe állítása. A nyomdai piacon m,ár eddig  is jelentős mértékben volt jelen a Magyar Posta csoport, a most üzembe helyezett új hibrid-nyomdai üzeme ezt a portfóliót bővíti - mondta a vezérigazgató.

A mostani beruházással MP hidat teremt a közszféra és az állampolgárok között - hangzott el a tájjékoztatón A projekt keretében a Magyar Posta kidolgozta a hiteles hibrid konverzió szolgáltatást, amely során a közigazgatási intézmények által elektronikusan létrehozott, hivatalos iratból hiteles, a hitelességet igazoló záradékkal ellátott, papír alapú küldeményt állít elő. Az így előállított küldemény a vonatkozó jogszabályok értelmében pecsét és kézi aláírás nélkül is hiteles iratnak minősül.

A hiteles inverz hibrid konverzió során az állampolgárok által feladott papír alapú küldeményekről hiteles elektronikus másolat készül, majd a biztonságos elektronikus kézbesítési rendszeren keresztül a címzett közigazgatási intézmény elektronikus postafiókjába vagy iratkezelő rendszerébe továbbítja a küldeményt a Magyar Posta. Az elektronikus rendszeren keresztül kézbesített küldeményeknek ugyanolyan joghatása van, mint a papíralapúnak, és teljes bizonyító erővel rendelkezik.

Így a sok kicsi nyomda és nyomdai előkészítés helyett a hivatalos küldemények előállítása egyetlen helyen történik, ami megtakarításként jelentkezik a közigazgatásban. A rendszer napi 250 ezer tértivevényes levelet illetve napi egymillió oldalt tud előállítani.