Tavaly július 19-én indította az agrárkamara a dinnyeszezont. Az Aldi, az Auchan, a CBA, a Lidl, a Metro és a Spar kínálta 46 üzletben a dinnyéjét. 2017-ben július 6-án kezdeményezte a kamara az akcióját, most a Tesco is beszállt a vásárlócsalogatásba - olvasható a portálon.

Pócs János, a heves-jászsági dinnyetermelői körzet fideszes képviselője, már korábban, a Tesco július 6-9. közötti négynapos dinnyeakciója nyomán felháborodásának adott hangot: számításai szerint egy hektárnyi területen kétmillió forint a gyümölcs előállítási költsége - Heves-Jászságban 420 hektáron termelnek dinnyét -, és ennek megfelelően a kilónkénti termelői ár minimum 140-160 forint. (A Blokkk.com szerint nem véletlen, hogy a görögdinnye termőterülete 20 százalékkal kisebb 2017-ben, mint tavaly volt).

A Budapesti Nagybani Piacon a június legvégi adatok szerint 120-170 forint között jelölték meg a hazai első osztályú görögdinnye bruttó átadási árát, amit ajánlott kínálati árnak neveznek.

A Tesco egyébként július 6-9 közötti napokra (négy napra) hirdette meg 99 forintos dinnyeakcióját. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara arra szólította fel, hogy július 10-től ne adja 100 forint alatti áron a dinnyét: ez most sikerült, hiszen visszaállt a 129 forintos ár. A kamara szerint ez radikális árletörő akció.

Az időjárás a dinnyetermelők kedvében járt eddig, hiszen a nagy kánikulában jobban fogy a finomság. Bár éppen csütörtöktől, július 13-án, az akciós váltónapon jön némi lehűlés, de úgy tűnik, a dinnyepiacon is: jönnek az új dinnyeárak, 100 forint alatt adják majd többen is a csíkos görögdinnyét.

A görögdinnye lehet első, vagy másodosztályú, amit nem minden boltos tüntet fel az árcéduláján. A származási hely, már csak az illendőség kedvéért is, Magyarország, amit az élelmiszer-biztonsági hatóság ellenőrizni fog.

Árak: nagyok a különbségek

A blokkk.com július 10-én körbejárt fővárosi élelmiszeres nagyáruházakat, megnézett egy-két piacot és kisboltost is, ki mennyiért méri a dinnyéjét. A legolcsóbb dinnyét a Fény utcai piac CBA Príma áruházában látták, 119 forintért, igaz, ez másodosztályú volt (ők legalább odaírták).

A Lidl és a Tesco 129 forintért kínálta a dinnyéjét, az Aldi és a Penny 149 forintért, a Spar pedig rátett erre még egy tízest, első osztályba sorolt dinnyeként kínálva. A piaci dinnyeárusok ceruzája már vastagabban fogott, az utcai árusok és a kisboltosok is - 50-150 forinttal - drágábban adták kilónként a görögdinnyét. Ehhez persze hozzátartozik, hogy utóbbiak drágábban is veszik, nem közvetlenül a termelőtől, hanem sokszor nagykereskedőtől, például a nagybani piacokon.

Görögdinnye árak (forint, 2017 július 10.)
CBALidlTescoAuchanAldiPenny MarketCBA onlineSpar Mammut, Eurocenter
119.-129.-129.-139.-149.-149.-149.-159.-
Forrás: Blokkk.com


Nemsokára heves dinnyeár eső várható

A nagyáruházaknál július 13-án indulnak a szokásos heti akciók, amiből bizony a görögdinnye nem marad ki. A portál tudomása szerint a Penny a 149 forintos dinnyeárat 89 forintra nyomja le, pontosan egy héttel a dinnyeszezon indító után. Az Aldi 95 forintért adja, de a Lidl sem tétlenkedik majd a maga 99 forintos árával. Az Auchan és a Tesco még nem rukkolt elő újabb árakkal, de valószínűleg nagyon nem fognak lemaradni.

A végére már csak egy kérdés marad: ki fizeti meg az olcsó dinnye árát?