A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH 2012. november 28-án az ÉTER-1 Kft. és további hét vállalkozás ellen, mivel valószínűsíthető volt, hogy az eljárás alá vont vállalkozások az ÉTER-1 Kft. közbeszerzési pályázatokon való nyertessége előmozdítása érdekében színlelt ajánlatok benyújtásáról állapodtak meg. A vállalkozások magatartása kiterjedt az ajánlati árak egyeztetésére és az ajánlatadói szerepek felosztására is - olvasható a közleményben.

A GVH 2012. november 28-30-án előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatot tartott az ÉTER-1 Kft. telephelyén. Az ügyvezető utasítására az eljárás alá vont vállalkozás munkatársai több dokumentumot töröltek a vizsgálattal érintett számítógépekről - közölte a versenyhivatal.

A GVH hangsúlyozza, hogy a legsúlyosabb eljárási jogsértés az előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálat akadályozása, a bizonyítékok eltüntetése, illetve megsemmisítése. Erre figyelemmel az eljáró versenytanács az egyes súlyosító és enyhítő körülmények számbavételét követően a maximálisan kiszabható bírság (a vállalkozás előző üzleti évben elért nettó árbevételének 1 százaléka) 78 százalékát alkalmazta eljárási bírságként az ÉTER-1 Kft.-vel szemben. Az ÉTER-1 Kft. keresetet nyújtott be az eljárási bírság kiszabásáról szóló végzéssel szemben.