Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Balatoni Hajózási Zrt. 2019-ben a tavalyival azonos személydíjakat kér ugyan az utasoktól, ám a kompon szállított járműveknél jóval az inflációt meghaladó mértékű emelés történt. A legdurvább drágítással a kerékpárosoknak kell számolni, akik a múlt évinél 33 százalékkal magasabb áron vihetik járműveiket Tihany és Szántód között - számolt be a Balatontipp.hu.

A 2018. október végén jóváhagyott személyhajózási díjszabás szerint a teljes árú jegyek ára a menetrend szerint közlekedő járatokon az első díjzónában (például Badacsony-Fonyód vagy Tihany-Balatonfüred) 1400 forint marad, míg a negyedik díjzónában (például Siófok-Balatonföldvár) 2100 forint lesz.

A személydíjak a kompokon is az előző évivel azonosak. A 2019. január 1-től érvényes díjszabás szerint egy személyt teljes árú díjjal 700 forintért szállítanak át Szántód és Tihany között.

A járműveknél azonban az inflációt jóval meghaladó díjemelés történt - igaz, az árak több év óta nem változtak. Most a kerékpár 300-ról 400 forintra, tehát 33 százalékkal emelkedik, plusz hozzájött a listához az összecsukott kerékpár is. A segédmotoros kerékpár, motorkerékpár, quad díja 25 százalékkal emelkedett, 800-ról 1000 forintra nőtt, és kiegészült a lista a segway-el.

A személygépkocsit (és tehergépkocsit 2 tonnás össztömegig) 12 százalékkal drágábban szállítják át, a díja 1700 forintról 1900-ra emelkedett Autóbuszt 15 férőhelyig, illetve lakókocsit, éd lakóautót 13 százalékkal többért, 2300 helyett 2600 forintért szállítanak.

A bicikliket megközelítő mértékben, 30 százalékkal drágult a mezőgazdasági vontatók szállítási díja a balatoni kompokon, a korábbi 2000 forintról 2600-ra emelkedett a viteldíj - írta a portál.