Nemcsak a kgfb-díjakon spórolhatnak - átlagosan is csaknem 16 ezer forintot - azok, akik kihasználják még a novemberi kötelező-kampányt. Az átigazolási szezonban meghirdetett KÖBE együttkötési akcióknak köszönhetően ugyanis a casco biztosítások átlagdíja is drámaian, harmadával zuhant novemberben - derül ki a Netrisk.hu biztosítási portál statisztikájából.

Míg egy hónappal ezelőtt a Netrisk.hu-n kötött casco szerződések átlagdíja meghaladta még a 90 ezer forintot, most a 65 ezer forintot sem éri el.

A meglévő kötelező biztosítások felmondására adott idő ezen héten lejár, aki tehát most nem dönt az átszerződésről, már nem lesz lehetősége kihasználni a kivételes biztosítási díjakat. A piacvezető Netrisk.hu biztosítási portálon eddig kötött mintegy százezer szerződés alapján a biztosítók közötti erősorrend csak arányaiban változott: valamelyest csökkent az Allianz, míg nőtt a Genertel és a KÖBE részesedése, ám az új szerződések 30 százalékát változatlanul az Allianz biztosítóhoz kötik.

A díjkalkulációk alapján a legtöbb autósnak megéri kötelezőt váltani, hiszen átlagosan is tízből nyolcan találnak a jelenleginél jobb ajánlatot. Biztosítónként nézve az Allianz ügyfeleinek - az átlaggal megegyezően - 85 százaléka köthet most olcsóbban kötelezőt, de a szolgáltatók több mint felénél ez az arány a 90 százalékot is meghaladja jelenleg.