Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A parlament 119 igen, 61 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett fogadta el az engedély nélkül, személygépkocsival végzett személyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódó jogkövetkezményekről szóló kormányzati törvényjavaslatot. Eszerint ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak. Ezután a blokkolás elvileg megszűnik.

A tiltás, melyet a közlekedési hatóság rendelhet el, akkor léphet életbe, ha a taxiszolgáltatást szervező vagy közvetítő nem felel meg a kormányrendeletben meghatározott diszpécserszolgálati követelményeknek és ezen engedély hiánya miatt a hatóság bírságot szabott ki, a megbírságolt pedig tovább folytatja ezt a tevékenységet. Itt érdemes megjegyezni, hogy az Uber és a taxisok között itt van a legnagyobb ellentét, azaz taxis, vagy személyszállítási szolgáltatást végez-e az Uber. A cég szerint utóbbit, ezért nincs is szüksége diszpécserszolgálatra, míg a taxisok és immár az állam szerint is taxis szolgáltatást, így pedig minden előírásnak meg kell felelniük.

A törvény szerint a közlekedési hatóság 50 ezer forinttól 200 ezer forintig terjedő bírsággal sújthatja azt szolgáltatót, amely kötelezettségének nem tesz eleget. A bírság a kötelezettség nemteljesítésének időtartama alatt ismételten is kiszabható. Fontos tudnivaló az is, hogy a jogellenesen működő személytaxis személyszállítás a jövőben azzal is szankcionálható lesz, hogy az engedély nélkül végzett tevékenységhez használt személygépkocsit első alkalommal 6 hónapra, ismételt szabályszegés esetén legfeljebb 3 évre ki kell vonni a forgalomból. az engedély nélkül végzett tevékenységhez használt személygépkocsit első alkalommal 6 hónapra, ismételt szabályszegés esetén legfeljebb 3 évre ki kell vonni a forgalomból.

Az Uber továbbra is kitart amellett, hogy az új technológiák betiltása, blokkolása  - pusztán azért, mert azokat nem lehet beleerőszakolni az elavult szabályozás keretei közé - nem jó irány - kommentált Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív vezetője, szerinte az Uber eddig is nagy hangsúlyt fektetett a szabályoknak való megfelelésre: az autós partnerek kiváltották a személyszállítói engedélyeket és a magyar jogszabályoknak megfelelő számlát adnak.

MTI

Ez már csak azért is igaz lehet, mert a Napi.hu információi szerint az Uber mától közel 400 sofőrnek letiltotta az alkalmazás használatát, miután a partnereik továbbra sem szerezték be a személyszállításhoz szükséges összes vizsgát. Egy, a lapunknak nyilatkozó, neve elhallgatását kérő Uber-sofőr elmondása szerint bár nagyon szerette a munkáját mostantól nem tudja folytatni, mivel leghamarabb szeptember végére kaphat időpontot a vizsga letételére. (Korábban Fekete Zoltán is panaszkodott arra, hogy a hatóság nem tudja időben az összes vizsgát elvégeztetni, ezért is fordulhatott elő, hogy nem volt minden sofőrnek meg minden vizsgája). Az információt más sofőr is megerősítette a Napi.hu-nak, ő azt emelte ki, hogy a cég több időpontot is adott a sofőrjeinek a vizsgák teljesítésére, ám hétfőtől már inkább a letiltás mellett döntött. 

Az ügyben megkérdeztük az Ubert is, akik nem cáfolták az értesülést, mindössze annyit közöltek, hogy: "Ahogy már többször elmondtuk, csak olyan alvállalkozó sofőrök használhatják az Uber rendszerét, akik rendelkeznek személyszállítói engedéllyel és az autójukat személyszállításra levizsgáztatta a közlekedési hatóság. Ebből is látszik, hogy az Uber és autóspartnerei szabálykövetők. Azokat az érdeklődőket, akik jelenleg nem rendelkeznek minden szükséges engedéllyel, információval és tanácsokkal is segítjük, hogy ezeket hogyan tudják a lehető leghamarabb beszerezni."

GVH: aggályos a fix tarifa, növelhetné a versenyt az Uber

Nemrég tette közzé az Európai Bizottság a sharing economy-ra épülő vállalkozásokra vonatkozó ajánlásait. Eszerint többek közt a magánszállásokat kínáló Airbnb és a fuvarszervező Uber betiltása kizárólag a legvégső esetben helyénvaló. Az intézmény fontosnak nevezte a megosztás alapú szolgáltatásokra vonatkozó adószabályok alkalmazásának egyszerűsítését és pontosítását is.

Miután az ajánlások napvilágot láttak, a Napi.hu megkereste a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH), hogy ő hogyan látja a sharing economy térnyerését. A GVH szerint az Uber hazai jelenlétének lehet versenyfokozó és -élénkítő hatása, ebből adódóan verseny szempontból előnyös lehet ugyan, azonban a megfelelő szabályozás hiányában felvethet problémákat, figyelemmel a taxival végzett személyszállítási szolgáltatásokat végzők és az Uber szolgáltatást nyújtók közötti egyenlőtlen feltételekre.

MTI

A GVH válaszában kiemelte azt is, hogy szerintük aggályos "a minden igénybevételi helyzetben rögzített hatósági árak bevezetése", azaz a fix tarifa, mivel az korlátozza a gazdasági versenyt a taxizási szolgáltatók budapesti piacán, de hátrányos az a szolgáltatásokat igénybe vevők szempontjából is.

A GVH szerint bár az uniós agendában található megközelítés összességében hasznos lehet a fogyasztók szempontjából, ám idő előttinek tartja, hogy általános jellegű álláspontot adjon ki a sharing economy és a "hagyományos" gazdasági szereplők kapcsolatáról. Nem minden országban voltak ennyire visszafogottak a versenyhivatalok, Spanyolországban például, ahol az Uber nemrég újraindult, a Nemzeti Versenybizottság egyenesen beperelte a kormányt a személyszállítási piac korlátozása miatt. Lengyelországban pedig a Verseny- és Fogyasztóvédelmi Hatóság nemcsak elutasította a taxis vállalatok panaszát, hanem kijelentette: "a szabályozást az Uberhez hasonló innovatív, modern megoldásokhoz kell igazítani annak érdekében, hogy az utasok és általában a személyszállítási ágazat részesüljön a piaci verseny teremtette előnyökből."  

Semmitmondó NFM

Természetesen a szabályozásért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot is megkérdeztük (még a parlamenti szavazás előtt) az Európai Bizottság és a GVH álláspontjáról, ám a szaktárca inkább csak általánosságban felelt a kérdéseinkre, így nem tudtuk meg azt, hogy mi a véleménye a fix tarifa versenyellenésségéről, vagy éppen arról, hogy az Uber akár növelhetné is a versenyt.

MTI

Válaszában a minisztérium kiemelte, hogy üdvözli az uniós szinten harmonizált szabályozás kialakítására tett bizottsági javaslatot, majd megjegyzik azt is, hogy az Uber megjelenése és üzletpolitikája világszerte heves reakciókat váltott ki, a társaság működését érdemes és hasznos lehet egységes keretek közé szorítani Európában is. Éppen ezért a fejlesztési tárca figyelemmel kíséri és lehetőség szerint alakítani kívánja a közös uniós szabályozás előkészítését, ám a magyar kormány e folyamat során is változatlan elkötelezettséggel az előírásokat betartó, adót fizető magyar taxisok oldalán áll - olvasható a válaszban.

Ahogy korábban, úgy most is hangsúlyozták, hogy a szabályok megváltoztatásának célja nem az Uber betiltása, hanem az egyenlő versenyfeltételek garantálása, a hatályos ágazati előírások betartásának kikényszerítése. Mint írták, a fejlesztési tárca a legkevésbé sem kívánja gátolni a korszerű infokommunikációs megoldások térnyerését, a hazai taxitársaságokat az utasok kényelmét szolgáló, bizalmát erősítő innovatív applikációk bevezetésére ösztönzi.