Drasztikus verseny a kgfb-piacon

Mélyponton van a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások piaca – derült a Magyar Biztosítók Szövetségének adataiból. A hazai biztosítók az idén az első hat hónap alatt mindössze 64,1 milliárd forintnyi bevételt realizáltak.
Nagy László Nándor, 2010. szeptember 17. péntek, 08:09
Fotó:

A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

A drasztikus díjverseny következményeképp a féléves díjbevétel utoljára 2005-ben volt ilyen alacsony szinten.

Ennél is távolabb, 2003 második negyedévéig kell visszamenni a statisztikákban, hogy harmatosabb negyedévet találjunk, mint az idei tavaszi három hónap volt - április és június vége között mindössze 24,1 milliárd forint folyt be a biztosítókhoz.

Bár a második három hónap rendszerint a leggyengébb a kgfb-piacon, azért még tavaly is 27,6 milliárd forintnyi bevétel folyt be az üzletágból a biztosítói kasszákba.

Az egy évvel ezelőtti teljesítménytől 5,5 százalékkal elmaradó féléves díjbevételi adat okán - köszönhetően annak, hogy a teljes nem élet ágban "csak" 2,92 százalékos volt a visszaesés - a területen legnagyobb súlyt képviselő biztosítási forma súlya az üzletágon belül 2004 óta először süllyedt 30 százalék alá (29,77 százalék).

A statisztikákból jól látszik, hogy bár a díjverseny a kgfb-piacon évek óta tart - az átlagdíj a múlt évtized közepe óta csökken -, az új autók értékesítésének visszaesése után immár nincs ami kitermelje a díjvolumen növekedését.

A kgfb-piacon 2008-ban sikerült utoljára szerény - 1,02 százalékos - díjbevétel-növekedést realizálni, az autóértékesítési trendeket figyelve aligha várható, hogy a piaci díjbevétel csak a tavalyi 6,8 százalékkal csökken.

A negatív bevételi trendek mellett további rendkívül komoly problémát jelent, hogy az adatok szerint a tárgyévi kárráfordítás - "köszönhetően" a közel 30 milliárdos kártöbbletet hozó második negyedévnek - megugrott: a biztosítók az első hat hónap során 45,2 milliárd forint értékben intéztek kgfb-kárt.

Az üzletági bevételhez mért kárhányad 70,45 százalékra ugrott, ami március végéhez képest - 39,4 százalék - is közel duplázódást jelent.

Utoljára a bevételek több mint 70 százalékát 2007 végén fordították kárkifizetésre a biztosítók. Az adatsor ugyanakkor itt torzít.

Az elmúlt évi kedvező, az év végére is csak 52,12 százalékra erősödő kárhányad nem annak volt a következménye, hogy jelentősen csökkent volna a közlekedési balesetekben megsérült autók száma.

Bár a biztosítókhoz kevesebb kárigény érkezett, ezt a kedvező változást azonban bőven kilőtték volna az emelkedő anyagárak és szervizköltségek.

A visszaeső kárráfordítási adatsor annak volt köszönhető, hogy számos társaság - piaci hírek szerint közülük is kirívóan komoly mértékben a piacvezető Allianz Hungária - a korábban kgfb-károkra megképzett tartalékokat visszaírta, így csökkentette a tárgyévi kárráfordítás mértékét. (A Mabisz adatsora ezt nem tudta kimutatni.) Ennek a trendnek a mostani adatok alapján, úgy tűnik, vége szakadt.

HOZZÁSZÓLÁSOK