Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az első több mint három hónapban közel 18 ezer felhasználó regisztrált a DriveNow szolgáltatására, egy autóval átlagosan 1 800 kilométert futottak a budapesti utakon, míg a jellemző bérlési idő 30 perc. A cégnek 240 BMW-je és Minije van.

Már az első 3-4 hónap számaiból is sok mindent le lehet szűrni. Az 1 800 kilométeres (km) autónkénti futásteljesítmény például évesítve körülbelül 5 ezer km-t jelent, így bárki könnyen kiszámolhatja, hogy neki megéri-e a saját autó, vagy inkább érdemes az autómegosztásban gondolkodni - mondta Fischer Péter, a DriveNow Magyarország ügyvezetője.

Budapest 12 európai nagyvároshoz csatlakozott és az első pár hónap működése a cég valamennyi tervét felülmúlta: az ügyfelek és a megtett kilométerek száma is kétszerese a vártnak.

A DriveNow ügyfeleinek 85 százaléka férfi, zömmel a 30-35 éves korosztályból. A cég egyébként a magas státuszú ügyfeleket célozza, Budapesten mintegy 400 ezer embert. Az ügyfelek 75 százaléka használja a Mol Limo és a GreenGo autóit is, negyedük viszont első ügyfél a DriveNow-nál.

Az első időszak tapasztalatai szerint sokan használják a kocsikat hosszabb utakra is, szabadidős tevékenységre, bevásárlásra, vagy a reptérre. Az ügyfelek 75 százalékának van saját autója, míg ötödük azt állította a cégnek, hogy amióta egy autómegosztó-szolgáltató ügyfele, a tömegközeledést is többet használja. 15 százalékuk lenne egyébként hajlandó megválni a saját autójától saját bevallása szerint.

A piacban óriási a potenciál, a következő években két számjegyű növekedésre számítanak, míg Fisher Péter úgy véli, hogy Budapesten a jelenlegi 1000 darab autónak - amely a három szolgáltatónál rendelkezésre áll - a dupláját is ki tudnák használni az emberek.

Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy

az autómegosztásra egyáltalán nem a gyaloglás, a kerékpározás, a tömegközlekedés, vagy a taxik alternatívájaként gondolnak, hanem kizárólag a saját autó helyettesítőjeként.

A cég elindította úgynevezett Drive'n save szolgáltatását, amelynek lényege, hogy ha egy autó kevésbé népszerű helyen parkol és valaki hajlandó nagyobb utat megtenni, akkor kedvezményt kap a bérleti díjból. Napközben egyébként Budapest belvárosában veszik föl a legtöbb autót, míg az igazi slágerhelyszín az Erzsébet-híd pesti hídfője, hogy miért pont ez, azt a cég sem tudja.

Az első három hónapban egy autó lett totálkáros, a balesetet a másik autós okozta erősen ittas állapotban. A Mini kabrióból sérülés nélkül szállt ki az ügyfél. A leghosszabb megtett út eddig 2000 km volt, míg a legaktívabb ügyfél 1100 percig vette igénybe az autókat.

DriveNow

A DriveNow szolgáltatását egy egyszeri 10 ezer forintos regisztrációs díj fejében lehet használni (ebben van 25 perc autózás)

Az autókat típustól függően percenként 99 és 129 forint között lehet vezetni. A várakoztatás, vagyis amikor nem használja valaki az autót, de más sem viheti el 50 forint percenként. Ez egyébként hétköznap éjjel ingyenes, illetve nem kell fizetni a Liszt Ferenc reptér DriveNow parkolójában sem.

A cég minden foglalásnál kér 7500 és 8000 forint közötti "óvadékot", illetve ha valaki vállal 300 forint pluszköltséget, akkor ha balesetet okoz, csak 50 ezer forint önrészt kell kifizetnie a 250 ezer forint helyett.

A cég óradíjas csomagokat is kínál. 3 óra 12-15 ezer forint, 6 óra 23-28 ezer 9 óra 33-40 ezer forint. Ha valaki 24 órára bérelne, akkor 40-50 ezer forintot kell kifizetnie.