A közlemény szerint a befektetéseknek köszönhetően több mint 17 ezer új munkahely jön életre Magyarországon - írja az MTI. A járműiparban, az elektronikai, valamint az üzleti szolgáltató területen megjelenő új szereplők, valamint a meglévő vállalatok jelentős beruházásai a magas hozzáadott értékű tevékenységek arányának emelkedését eredményezik - tették hozzá.

Az ügynökség közölte azt is, hogy Ésik Róbert, a HIPA elnöke hétfőn, az Annual Investment Meeting (AIM) éves kongresszusán, Dubajban átvette a Közép-Kelet Európát és Törökországot felölelő régió legjobb ügynökségének járó AIM Investment Award elismerést. A bizottság indoklása alapján a BMW csoport döntése, amely szerint Debrecenben építik fel legújabb európai gyártóegységüket régiós, sőt európai szinten is egyedülálló siker Magyarországnak.