A Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredmény tájékoztató hivatkozik a RAK-PARK Építészeti tervpályázatra, mint a tervezés alapjára. A tervezési program vonatkozik az V. kerületi  rakpartok közterületeire, a Széchenyi térre, valamint a Duna folyamra. A tervezés kiterjed a gyalogos- és a kerékpáros közlekedésre, továbbá magában foglalja a Dunára telepítendő közcélú úszóműrendszert is.

A projekt része valamennyi hatósági engedély, hozzájárulás és jóváhagyás, illetve a jogerős építési engedély megszerzése. A nyertesnek el kell készítenie a kivitelezés költségvetését is.

A főváros a szerződést a Korzó Kft.-vel szeptember 8-án megkötötte. Az e-cegjegyzek.hu adatai szerint a Korzó Tervezési Stúdió Kft. 2009-ben alakult 500 ezer forint jegyzett tőkével. Fő tevékenysége a számítógép- és periféria javítás. A cég saját honlapja tájtervezési referenciákat is tartalmaz, illetve készítettek egy kerttervezési szoftvert is.