Durva adat jött a magyar dolgozók "kizsákmányolásáról"

A termelékenységükhöz képest nagyon alacsony bért fizet az 50 legnagyobb magyarországi autóipari cég a dolgozóinak – mondta Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet (KFIB) ügyvezetője egy autóipari konferencián.
Szász Péter, 2016. október 20. csütörtök, 17:18
Fotó: Napi.hu

Míg a top-50 magyarországi autóipari cég - amelyből mindössze három van hazai többségi tulajdonban - jóval magasabb bruttó bért fizet, mint a kisebb külföldi vagy hazai vállalatok és termelékenységük is jóval nagyobb, a kettő aránya nincs összhangban. A KFIB kutatása szerint a legnagyobb ötven cég havi 354 ezer forint bruttó bért fizet, míg a kisebb külföldiek 221, a magyar cégek pedig 195 ezer forintot.

A nagy cégek éves termelékenysége 18,8 millió forint egy főre vetítve, míg a kisebb cégeké alig több mint 5 millió forint.

Az intézet készített egy grafikont, amelyen felrajzolta, hogy a régiós autóipari cégek a termelékenységükhöz képest milyen bért fizet és kiderült, hogy az 50 legnagyobb magyarországi vállalatok jóval a virtuális egyenes alatt fizetnek.


A termelékenységgel arányos munkavállalói jövedelmek
Forrás KFIB

Érdekes viszont, hogy a kisebb hazai és külföldi cégek a termelékenységükhöz képest erőn felül fizetik a jóval alacsonyabb béreket is. Ennek oka az alacsony termelékenység. A nagyobb cégek arányosan alacsony bérfizetési gyakorlata a teljes hazai átlagot is lehúzza.

Tőke van, csak nem jól használják

Romhányi Balázs felhívta a figyelmet egy másik szomorú tényre. Sokan indokolják a magyar vállalatok alacsony termelékenységét azzal, hogy alacsony a tőkeellátottságuk. A top-50 vállalaton kívül eső külföldi cégek tőkeellátottsága 6,1 millió forint egy munkavállalóra vetítve, míg a magyaroké 7,9. A termelékenységük ugyanakkor 5,2 millió forint/fő, szemben a külföldiek 5,3 milliójával. Vagyis 30 százalékkal nagyobb tőkeellátottság mellett kicsivel kisebb termelékenységet tudnak csak elérni.

Forrás: KFIB

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

HauserArnold, 2016.10.22 09:11

@laci_52:

Te kis kádárista.
Nem hagyja magát kizsákmányolni?
Az ügyeskedés mit változtat ezen? Meg a csencselés!!!!!
Te.... ( kis sem mondom, amit gondolok, annyira sértő lenne)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2016.10.22 05:27

@Kotkodus: "a cba nem fog tudni bért emelni"

Az a baj, hogy Mo -on meg boven nem tancolnak azon a hataron a munkaadok, amikor az a kerdes, hogy tudnak -e tobbet fizetni a munkavallaloknak. Jellemzoen az a helyzet, hogy tudna, de nem akar, meg minek is emelne, ha ennyiert is elvallalja valami hulye.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.10.22 01:56

.........és ha még egyet kérhetek, hogy ne a futballpályákat fűtsék, hanem a szegény emberek otthonait. Aki tud focizni, az a jégen is tud focizni, nem ez fog eldönteni semmit sem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.10.22 01:51

Én egy olyan bolygón szerettem volna születni, ahol egyáltalán az emberek arról nem is hallottak, hogy gazdag és szegény, ez a két szó nem is létezne. Nem lenne az a sok borzalmas, gyógyíthatatlan betegség, és senki nem bánthatna senkit. És nem kellene senkinek sem attól rettegnie, hogy mi lesz vele, ha elveszti a munkahelyét. Én ezt kérem a Télapótól és a Jézuskától, hogy ezeket a dolgokat hozzák el az embereknek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.10.22 01:25

@laci_52: Köszönöm szépen a tanácsot, de nem hinném, hogy nekem akármelyik is menne. Viszont sokan így csinálják, kétségtelen. Jól megvágni az általában kispénzű embereket, azért nem nevezném a kizsákmányolás elleni küzdelemnek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html