A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljárás részvételi feltételeinek megfelelt négy induló közül valamennyien benyújtották ajánlatukat a megadott határidőig - közölte a pályázatot kiíró Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. A tárgyalások a jövő hét elején kezdődnek.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. - a kormány szeptember 14-i határozatában foglaltaknak megfelelően - szeptember második felében hirdetmény közzétételével induló, gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére. Erre nyolc cég, illetve konzorcium nyújtotta be jelentkezését, az ÁAK közülük - a részvételi felhívásban megfogalmazott feltételeket figyelembe véve - négyet kért fel ajánlattételre. Ezek a China International Telecommunication, amelynek partnere a Synergon, a jelenlegi kamerás rendszer egykori szállítója, a Getronics, illetve a Kapsch és a T-Systems. A ma délelőtt  lejáró határidőig valamennyi induló eleget tettek ennek a felkérésnek.

A társaság szakemberei megkezdték a beadott ajánlatok vizsgálatát. Az esetleges hiánypótlásokat figyelembe véve az indulókkal lefolytatandó tárgyalások megkezdésére várhatóan a jövő hét elején kerül sor. A végleges ajánlattételi határidő és az eljárás eredményéről szóló döntés november második felére tehető. A nyertes ajánlattevővel való szerződéskötés - az előzetesen eltervezett menetrendnek megfelelően - december első felében esedékes.