Az érdekképviselet a bértárgyalások elhúzódása, illetve elakadása, illetve a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. érdemi javaslatainak hiánya miatt döntött úgy, hogy ismét a bírósághoz fordul az elégséges szolgáltatások megállapítása tárgyában - hívta fel a figyelmet a HVDSZ 2000.

Az érdekképviselet február 20-án hétfőn műszakkezdéstől este 18 óráig sztrájkolna, ha pedig ezután sem születik meg a bérmegállapodás, akkor február 27-én sztrájkot indítana határozatlan időre, illetve a megállapodás megkötéséig. Az FKF 2800 dolgozója közül 2100 fő tagja az alapszervezetnek.

A HVDSZ 2000 alapszervezete 2016. december 15-én kollektív munkaügyi vita keretében folytatta a bértárgyalásokat az FKF Zrt.-vel.

A szakszervezet 2016-tal kezdődően, 2018-ig 30 százalékos bértömeg növelést követel a munkáltatótól, míg az FKF 4 százalékos emelést helyezett kilátásba a munkavállalóknak. Az idei követelésnél figyelembe vették a 2016. utolsó negyedévében végrehajtott, 4,3 százalékos alapbéremelés 2017-re áthúzódó hatását, valamint az idei első negyedévben végrehajtani tervezett rendkívüli jutalom kifizetését. Az érdekképviselet arra is tekintettel volt, hogy 2016-ban az FKF-nél a 2 százalékos létszámcsökkenés ellenére csaknem 5 százalékkal nőtt a ledolgozott munkaidő.

Halmozódnak a gondok

A cégnél évek óta nem volt érdemi bérfejlesztés, és egyre nagyobb a munkaerőhiány. A HVDSZ 2000 szerint a munkavállalóknak ráadásul az eddigieknél rosszabb munkakörülmények, munkabiztonság mellett kell dolgozniuk, amit a munkabaleseti statisztikák is alátámasztanak. 2013 és 2015 között 40 százalékkal nőtt a munkabalesetek száma. A szakszervezet azért fordult a bírósághoz az elégséges szolgáltatások ügyében, mert a munkáltatóval nem sikerült megállapodni, a tárgyalások elakadtak, és a munkáltató nem adott érdemi választ. Ennek ellenére továbbra is szorgalmazza a tárgyalóasztalnál történő érdemi egyeztetést, és azt, hogy február végéig szülessen meg a bérmegállapodás - írta közleményében a HVDSZ.

FKF szerint nem lehet sztrájkolni

Jelen pillanatban nem állnak fenn a bejelentett sztrájk jogszerű megtartásának törvényi előfeltételei - állítja az FKF. Az FKF Nonprofit Zrt. a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez, ezért a Munkáltatónál csak akkor kezdhető meg és tartható jogszerű sztrájk, ha a "még elégséges szolgáltatás" mértékéről és feltételeiről a Szakszervezet és a Munkáltató még a sztrájk megkezdése előtt megállapodnak, vagy ha ennek hiányában a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit a bíróság jogerős döntése megállapította.
A Szakszervezet által bejelentett sztrájk idejére a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről nincs megállapodás, és ezzel kapcsolatban még elsőfokú bírósági döntés sem áll rendelkezésre. Mivel az elsőfokú bírósági döntéssel szemben, annak közlésétől számított öt napon belül a fellebbezés lehetősége is nyitva áll, ezért a fenti két időszakra bejelentett sztrájk jogszerű megtartásának törvényi előfeltételei jelen pillanatban még nem állnak fenn - írja az FKF közleménye..