Megalakult a német védelmi ágazat egyik legjelentősebb cégének, a Rheinmetall AG-nek a magyarországi leányvállalata, amely nemcsak harcjárműveket gyárt majd Zalaegerszegen, hanem olyan katonai járműveket is, amilyeneket éppen a milliárdos Szíjj László cége importált Törökországból - írja a hvg360.

A portál a Soldat & Technik című német szakfolyóiratra hivatkozva azt írja, hogy a Rheinmetall Hungary Zrt. magyar partnere a HT Division Zrt. lesz a harckocsik gyártásában. A HT Division fele-fele részben Szíjj László és Karakus Suat Gökhan nevén van, utóbbi a magyar kormányfővel és a török elnökkel is jó kapcsolatban lévő üzletember, Adnan Polat menedzsere - olvasható a cikkben.

Az Orbán-kormányok alatt milliárdossá vált tiszakécskei Szíjj László vagyonát a Forbes mintegy 200 milliárd forintra becsli, ezzel a listájukon a 4. leggazdagabb magyar.

Cégközlöny
Kép: A HT Division Zrt. alapítói

A közös vállalkozás keretében Gidrán néven gyártják majd Magyarországon azokat a páncélozott járműveket, amelyeknek az alapja a török Ejder Yalcin. Azokat szerelik fel 375 lóerős turbódízel motorral, modern vezérlő- és kommunikációs berendezésekkel, érzékelőkkel, valamint a Rheinmetall által kifejlesztett fegyverekkel.

A közelmúltban sorra jelentik be azokat az üzleteket, köztük védelmi és autóipariakat is, amelyek német vállalatokat hoznak helyzetbe Magyarországon - írta a hvg360.