Elindult a Traubisoda magyarországi védjegyeivel rendelkező, az üdítőitalt több mint két évtizede gyártó Ráthonyi Kft. felszámolása. A társaság debreceni telephelyét és védjegyeit (Traubi, Traubisoda, továbbá Róna üdítő és Csokonai ásványvíz) összesen nettó 1,1 milliárd forint irányáron hirdette meg eladásra a cég felszámolója, a Ceres Kft.

Az italgyártó és forgalmazó Ráthonyi Kft. felszámolását idén júliusban rendelte el a Debreceni Törvényszék, miután bírósági határozatban megállapított fizetési kötelezettségét nem teljesítette. Ennek előzménye egy jogvita volt - derül ki a kft. felszámolás előtti tevékenységet záró mérlegének kiegészítő mellékletéből. A vállalkozás a 2013 és 2015 között átadott Traubi üzemcsarnokának felújítási és bővítési munkáival kapcsolatos elszámolási hiányosságok miatt bírósághoz fordult, míg a kivitelező a beruházás egyes pótmunkáinak elfogadtatása miatt perelt. Ennek jogosságát a Ráthonyi Kft. vitatta. Hogy a bíróság döntése nyomán mekkora összeget kellene az üdítőgyártónak a kivitelező részére kifizetni, lapunk nem tudta meg. A kivitelező nem nyilatkozott, az italcég tulajdonosa nem reagált a felszámolással kapcsolatban írásban feltett kérdéseinkre, a felszámolóbiztos pedig "a hitelezők védelmére" hivatkozva elzárkózott a nyilatkozattól.

700 milliót meghaladó kötelezettség

A Ráthonyi Kft. a gyártás finanszírozásához - egy bankváltást követően - 2018. februártól 150 millió forint kölcsönt kapott a Budapest Bank Zrt.-től. (Az italgyártó vagyonának értékesítésére kiírt pályázatból kiderül, hogy a pénzintézetnek 450 millió forint keretösszeg erejéig zálogjog van bejegyezve a társaság ingatlanjaira - ez azonban nem befolyásolja az értékesítést, hiszen a felszámolási eljárás keretében eladott ingatlanok tehermentesen kerülnek új tulajdonoshoz.) A cég tavaly igényelt MFB-től kamatmentes beruházási hitelt, amit a termelő gépek korszerűsítésére és termékei fejlesztésére használt volna fel, ezt azonban nem kapta meg. Idén egyre többször kellett a gépeket karbantartani, a napi hibákat kijavítani - írták a zárómérleg mellékletében.

A kft. saját tőkéje az előző évi 1,3 milliárd forintról idén - a 2017. júliusi tevékenységet záró mérleg szerint - 468 millió forintra csökkent. A kötelezettségállománya (tartozása) 722 millió forintra rúg.

A nettó árbevétele 2015 és 2017 között évi félmilliárd forint körül alakult, az éveket 19, 23, illetve 25 millió forint adózott eredménnyel zárta - a Céginfo.hu adatai szerint. Idén július 22-ig, a felszámolást megelőzően 220 milliós forgalom mellett 63 milliós veszteséggel zárt. (A felszámolás elindulása után a cég még bruttó 404 millió forint árbevételt számlázott ki.)

Több dolgozót elküldtek

Jelenleg - a NAV adatai szerint - mindössze 7 dolgozót foglalkoztatnak, idén a felszámolást megelőzően átlagosan 27 főt, tavaly 32-t, tavalyelőtt pedig 36-ot foglalkoztattak.

A Ráthonyi Kft. termékeit belföldön értékesítette, egykor kereskedelmi partnere volt többek közt a Metro, a Spar, a CBA, a Coop, az Auchan, az Aldi, 2018-tól a Lidl és a Penny Market. (Az elmúlt napokban lapunk munkatársai által felkeresett féltucat budapesti üzletben nem volt kapható Traubi.)

Telephelyfejlesztés uniós támogatással

A Ráthonyi Kft. az elmúlt években több uniós-magyar finanszírozású pályázaton igényelt támogatást, a legnagyobb értékben telephelyfejlesztésre - derül ki a pályázati portálról. Az I., II. és III. ütem megvalósítására 2011 és 2013 között évi 100-100 millió forint támogatást nyertek el, 49, illetve 50 százalékos támogatási intenzitás mellett. A saját forrást önerő és bankhitel segítségével biztosították. A dokumentumok szerint a cég a debreceni, Almai utcai telephelyén a palackozó felújítására és bővítésére, gépbeszerzésre, kút létesítésére, a szennyvízelvezetés korszerűsítésére, majd az irodaépület és meglévő palackozó átalakításával kompresszorház és csomagoló üzem kialakítására kapott támogatást. A kivitelezésre 2011-ben a Mester-Építő Kft.-vel, 2013-ban a debreceni Épkerservice Zrt.-vel szerződtek. A projektvégrehajtás előrehaladásáról benyújtott dokumentumok szerint az építés az előzetes tervekhez képest többször módosult, például egy beszerzendő gépsor mérete miatt, 2013-ben pedig hibás burkolólapok cseréje miatt csúszott a befejezés.

A Traubi-gyártó vagyonelemeire kizárólag egyben lehet pályázatot benyújtani december 14. és 29. között, az Elektronikus Értékesítési Rendszeren keresztül. A két nagyértékű ingatlanra bérleti jogviszony áll fenn 2019. szeptember 13-ig, illetve 2020. március végéig.

A meghirdetett vagyonelemek
VagyontárgyBecsérték (millió forint)
1. Telephely, élelmiszter-előállító üzem, Debrecen, Alma u. 24. és 32., 34,5 ezer négyzetméter728
2. Magánút, Debrecen I. kerület, 706 nm4,8
3. Raktár, Debrecen, Alma u. 34., 25,3 ezer nm173,2
4. Magánút, Debrecen I. kerület, 1892 nm12,9
5. Vízmű, Debrecen I. kerület, 6872 nm60,8
6. Vízmű, Debrecen I. kerület, 647 nm6,6
7. A Traubisoda és Traubi ital védjegyei100
8. A Róna ital védjegye, és az ahhoz tartozó Csokonai ásványvíz50
Összesen1136,3
Forrás: Cégközlöny, Ceres Kft.

Osztrák aroma, magyar szőlő

Az osztrák eredetű Traubisoda védjegyjogai miatt évekig pereskedett az egy debreceni magánszemély tulajdonában lévő Ráthonyi Kft. és az egykor amerikai befektetőkhöz köthető - 2016-ban felszámolással megszűnt - Traubi Hungária Zrt. (más néven Tra-Üdi Zrt.). Ausztriában Lenz Moser 1959-ben jegyeztetett be védjegyoltalmat a Traubisoda megjelölésre és aromára. A védjegyjog 1986-ban Mosertől az osztrák Warimpex AG-hoz került. Magyarországon 1971 óta gyártanak Traubisodát. 1987-ben a Badacsonyi Állami Gazdaság (BÁG) és három partnere, a Csányi, a Kunbajai és a Debreceni Állami Gazdaság licencszerződést kötött a Warimpexszel - írta korábban a Napi Gazdaság. A BÁG balatonvilágosi üzemét a licencjoggal együtt az egyik amerikai üzletember Centráls Kft.-je vásárolta meg (amit továbbadott a Traubi Hungáriának), míg a szintén tönkrement debreceni üzem gyártósorait a Ráthonyi Kft., amely közvetlenül a Warimpextől megvette a márka hazai használati jogát is. A több mint másfél évtizedig elhúzódó jogvitában a bíróság 2011-ben mondta ki jogerősen, hogy az amerikai üzletember cégei 1998 óta jogosulatlanul gyártották az üdítőket - írta korábban a Magyar Nemzet. A védjegy használati jogával 1995 óta a Ráthonyi Kft. rendelkezik.