Míg az Erste és a Vienna Life a személybiztosítási területen működik, az Union Biztosító az élet- mellett a nem-életbiztosítások szegmensében is jelentős piaci részesedéssel bír - olvasható a közleményben.

A tavaly év végi előzetes adatok szerint a három biztosító összesített díjbevétele tavaly meghaladta a 76 milliárd forintot, ebből 31,1 milliárd forint a nem-élet-, és 45,3 milliárd az életbiztosításokból folyt be. Az új Union Biztosító ezzel várhatóan a teljes magyar biztosítási piac hatodik, míg az életbiztosítási szegmens ötödik legnagyobb szereplője lesz.

Az egyesülésről hozott döntés a VIG azon stratégiájába illeszkedik, amellyel Horvátország, Lengyelország és Szerbia mellett Magyarországot is azon piacok közé sorolja, ahol a cégcsoport középtávon legalább 10 százalékos részesedést kíván elérni.

Az Union név egyesülést is jelent, így az új biztosító egy vállalatban egyesíti a három társaság legfőbb értékeit, legjobb termékeit és szolgáltatásait - mondta Lehel Gábor, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója.

Képünk forrása: Shutterstock.