Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közös beruházás során az állam tulajdonában és az ÉRV Zrt. vagyonkezelésében lévő, a Hernád-folyó kavicsteraszára telepített mélyfúrású csúcsvízműtől egy nagy kapacitású szállítóvezetéket építettek ki a cég telephelyéig annak érdekében, hogy a termeléshez elegendő víz álljon rendelkezésre - közölte a közműszolgáltató közleményben az MTI-vel.

A projekt során megépült összesen 15 500 méter távvezeték, két, egyenként ezer köbméter kapacitású vasbeton víztároló medence, illetve egy nyomásfokozó gépház. A működést szabályozó üzemirányítási rendszernek és a háttértároló kapacitásnak köszönhetően az esetleges meghibásodások alatt is folyamatosan biztosítható a megfelelő nyomású és mennyiségű víz.

Az energiaitalt gyártó napi 2,4 millió fémdobozos ital gyárt és több mint kétszáz embert foglalkoztat. A magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Hell az elmúlt öt évben mintegy 15 milliárd forint értékű beruházást valósított meg Szikszón. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2016 júniusában jelentette be, hogy a Hell 30 milliárd forint értékű beruházást hajt végre Szikszón, a 320 új munkahelyet jelentő fejlesztéshez pedig a kormány hétmilliárd forint támogatást biztosít.

A cég a 2015-ös üzleti évet csaknem 20 milliárd forint nettó árbevétel mellett 1,1 milliárd forint eredménnyel zárta. Az ÉRV Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Hajdú-Bihar megyékben több mint 700 ezer ember egészséges ivóvízzel való ellátásáról gondoskodik. A közműszolgáltató ivóvíz-szolgáltatást közel 300 településen, míg szennyvíz-szolgáltatást több mint 200 településen végez.