Egyre durvább a helyzet a bíróságokon - az elnök visszahívásával fenyegetőznek

Egyre mélyül az árok Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke és a hivatalát felügyelő Országos Bírói Tanács (OBT) között. A szervezet már azzal fenyegeti a hivatal vezetőjét, hogy megfosztják a tisztségétől - derül ki az Index cikkéből.
Szabó Dániel, 2018. május 18. péntek, 06:40

Az Országos Bírói Tanács felhívja az OBH elnökét, hogy haladéktalanul tegyen eleget az OBT irányába fennálló törvényi kötelezettségeinek, tegye meg a szükséges előterjesztéseket, érdemben válaszolja meg az OBT felhívásait, és a felügyeleti tevékenység gyakorlásához szükséges tájékoztatásokat adja meg. Amennyiben ennek nem tesz eleget, az OBT megfontolja a Bszi. 74. § szerinti eljárás kezdeményezését - idézi a portál az tanács keddi üléséről szóló összefoglalót.

A konfliktus előzménye, hogy Handó Tünde az OBH elnökeként többször is érvénytelenné nyilvánított bírói, vezetői álláspályázatokat, holott azoknak volt nyertesük. Már egy első fokú bírósági ítéletben is kimondták, hogy az elnök visszaélt a hatalmával. Ekkor Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság büntetőbírója perelte be Handó Tündét, az OBH elnökét, mivel 2017-ben pályázott a Fővárosi Ítélőtábla egyik posztjára. A pályázaton kétszer is első helyen értékelték, vagyis a szabályok szerint meg kellett volna kapnia a pozíciót, de Handó Tünde mind a két alkalommal érvénytelenítette a pályázatot.

Mostanra pedig az ellentét odáig fajult, hogy az OBT már a visszahívással fenyegeti az elnököt. Ahogy arra az Index emlékeztet, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról (Bszi.) szóló törvény szerint ugyanis ha Handó neki felróható okból 90 napon túlmenően elmulasztja a törvényi feladatait, vagy cselekménye, magatartása, mulasztása miatt a tisztségére méltatlanná vált, az OBT a tagok kétharmadának szavazatával indítványozhatja az Országgyűlésnél a menesztését.

Handó azonban azóta többször is kinyilvánította, hogy nem tartja törvényesnek az OBT határozatát, mert a testület (egyes tagok lemondása miatt) már nem működőképes. De ezt a Kúriát vezető Darák Péter - aki szintén tagja a testületnek - nem tartja valósnak, amelyet a törvény is igazolni látszik.

A fotó forrása: MTI Fotó/Mohai Balázs.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

pmksz, 2018.05.18 11:42

Az elcsalt képviselői helyről beszéltek az Orbáni önkénynél?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2018.05.18 11:13

Attól, hogy szájer elvtárs felesége a legmagasabb poszton, még nem biztos, hogy a fidesz érdekében visszaél hatalmával- de igen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Edebacsi, 2018.05.18 07:06

Tűrhetetlen, hogy van az életnek olyan területe, ahol nem az Uralkodó akarata érvényesül!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html