Viszonylag mérsékelt cégtörlési számok mellett is 700-zal csökkent egy hónap alatt a hazai cégek száma. Ebben azonban nincs különösebb meglepetés, a számok illeszkednek az elmúlt évek trendjébe - fogalmazott Pertics Richárd, az Opten Kft. céginformációs igazgatója. Egészen pontosan 2799 cégtörlést és 2087 cégalapítást tettek közzé Magyarországon 2018 júliusában.

Mindkét érték kissé elmarad 2018 első felének átlagától.

A cégtörlések 52 százaléka kényszertörlés eredménye, ami azt jelzi, hogy továbbra is sok a magára hagyott cég. Pozitív ugyanakkor, hogy a felszámolások aránya tovább csökkent. 24-24 százalékkal állnak a felszámolások és a végelszámolások is a megszüntetéshez vezető eljárások között.

A fizetési hajlandóság továbbra sincs az egekben, júliusban is mintegy 5 ezer cég került valamilyen típusú végrehajtás alá. A végrehajtások száma abszolút értékben magas, ugyanakkor 2018 első feléhez viszonyítva még kedvezőnek is mondható. 2018 első felében minden hónapban 6-7 ezer cég került végrehajtás alá - foglalta össze az Opten szekértője.