Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Amíg tavaly áprilisban 84 ezren fogadtak a futamokra, addig idén áprilisban már 150 ezren. Hatalmas bevétel még így sem keletkezhet, hiszen az alaptét 200 forint. A szerződött partnerek pedig 6 százalékos jutalékot kapnak.

Legnagyobb a fogadási kedv Budapesten, Pest megyében, de a jók között tudható Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Csongrád. Az érdeklődés az egész ország területéről nagy - mondta a lapak Haál Gábor, az állami cég ügyvezetője. Még az idei első félévben szeretnék befejezni a terminálok telepítését, mintegy 70 darab van hátra. A honlapjukon található lista szerint jelenleg 273 fogadóhely működik az országban, már minden megyeszékhelyen lehet fogadni a futamokra. Budapesten 49 bukmékeriroda található, de számos kisváros mellett már néhány falu is szerepel az ország lovis térképén. Leginkább sörözők, lottózók és nemzeti dohányboltok alkotják a hálózatot. Növelhette a fogadások számát, hogy február végétől már a francia lóversenyekre is lehet tippelni, az egyik sporttelevízió pedig élőben közvetíti a versenyeket.