Együttműködés a magyar és a kínai fogyasztóvédelem között

Hároméves közös munka után a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a Kínai Népköztársaság Állami Ipari és Kereskedelmi Igazgatósága (SAIC) együttműködési megállapodást írt alá hétfőn, Budapesten - közölte a hatóság az MTI-vel.
MTI, 2014. május 20. kedd, 14:36
Fotó: Reuters

A SAIC Európában csak a német hatósággal kötött hasonló megállapodást. A szerződés alapján az együttműködés magában foglalja a felek kölcsönös tájékoztatását a fogyasztóvédelmi törvényekről, rendeletekről, politikáról, a kölcsönös találkozók és személyes szakmai gyakorlatok lehetőségének feltérképezését, valamint a fogyasztók és vállalkozások képzéséről való párbeszéd megkezdését.

Az aláírást követő szakmai tanácskozáson a magyar hatóság bemutatta a hazai állami fogyasztóvédelmi rendszer működését, a piacfelügyeleti tevékenység eredményeit és a hatósági eljárások menetét, valamint beszámolt az előző négy évben bevezetett innovatív megoldásokról és az alternatív ösztönző eszközök rendszeréről.

Ma Cseng-csi, a SAIC miniszterhelyettese elmondta: valamennyi olyan európai megoldás iránt érdeklődnek, amelyek a fogyasztói érdekek megóvásához szükségesek. A miniszterhelyettes követendő példaként értékelte az NFH által bevezetett, a vállalkozások pozitív megkülönböztetését szolgáló pozitív listát és a "Fogyasztóbarát" tanúsítási rendszert.

A SAIC általános hatáskörű piacfelügyeleti, piacszabályozó, végrehajtó hatóság, amely miniszteri irányítással közvetlenül az államtanács felügyelete alatt áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK