Eladja magánkórházát a magyar milliárdos

Tíz év után megválik a Róbert Károly Magánkórház Zrt.-től Lantos Csaba, milliárdos befektető. A széles körben "Róbert Gida"-ként emlegetett, 55 ágyas járó- és fekvőbeteg intézmény évekig ráfizetéssel működött, mostanra azonban elérte az évi 2 milliárd forintos árbevételt és a 140 millió forintos adózás előtti nyereséget - számolt be a HVG.
Domokos László, 2018. április 11. szerda, 08:27
Fotó: Napi.hu

Szó sincs arról, hogy ezzel kiszállnék az egészségügyből. A Lantos Vagyonkezelő leányvállalatánál, a Futurmed Kft-nél marad a Budakeszi úti járóbeteg-szakrendelő, de számos más, elsősorban egészségipari vállalkozásban is van érdekeltségem. Egyszerűen úgy ítéltem meg, hogy most érkezett el az a pillanat, amikor megéri eladni a kórházat - mondta Lantos Csaba a hetilapnak.

A vevő MedAlliance Holding Zrt. Az új tulajdonosi csapat hazai szakemberekből áll - a pénzügyek, a jog, a befektetések, a könyvvizsgálat a specialitásuk. Az igazgatóság elnöke, Fábián Lajos pedig két évtizedet töltött nemzetközi terepen is, orvos-menedzserként vezette az elsősorban kelet-európai piacokra fókuszáló, svéd tulajdonú Medicover multinacionális egészségügyi szolgáltatót és biztosítót. Számos magán járóbeteg-centrum és kórház felépítésében, majd szakmai irányításában vett részt.

Fábián szerint a kelet-közép-európai országok hasonló utat jártak, járnak be: minden jel arra mutat, hogy az egészségügyben mind nagyobb teret nyernek a magánszolgáltatók. A magyar piac kis mérete, széttagoltsága a nagyobb intézményi befektetők - tőkealapok, biztosítók, egészségügyi láncok - ingerküszöbét ugyan még nem érte el, de az utóbbi időben élénk mozgás tapasztalható elsősorban a fővárosi magán beruházásokban.

Lantos Csaba a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2017-es kiadvány szerint 10,4 milliárd forintos becsült vagyonnal a 82. legmódosabb magyarnak számít.

Képünk illusztráció, forrása: Pixabay.com.

HOZZÁSZÓLÁSOK