Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Népszabadság úgy értesült, a héten elkészül és a városházi illetékesek elé kerül az a lista, amely a BKV még eladható értékeit - ingatlanokat, tevékenységeket - tartalmazza. A társaságnak egy hozzávetőleges árat és egy rövid jellemzést, valamint az értékesítést segítő vagy gátló körülményeket - például az ingatlanra kötött hosszú lejáratú bérleti szerződést, esetleges szakszervezeti tiltakozást - is fel kell tüntetnie. A lista néhány tucat tételből áll majd, s összességében nem képvisel nagy értéket, hiszen a piacképes ingatlanoktól már megszabadult a cég. Vagyis a várható, néhány milliárd forintos bevétel nem menti meg a társaságot a pénzügyi csődtől. Egyelőre nem tudni, hogy a listáról mit adhat el a szolgáltató, a döntést ugyanis a városházán hozzák meg. Ebből azonban az idén már akkor sem lesz bevétel, ha valamilyen csoda folytán az eddigieknél gyorsabban működne a döntéshozói apparátus. Pedig - információnk szerint - a tulajdonos főváros legalább három és fél milliárd forint egyszeri bevételt remél az akciótól, még ebben az évben. Az értékesítésre azonban pályázatot kell kiírni, a folyamat több hónapot vehet igénybe. Mint arról a Népszabadság beszámolt, az ötletlistára fölkerül a libegő, a sikló és a dunai kishajóflotta is. A libegő és a sikló olyan üzem, amely önálló vállalkozásban is üzemelhet, a libegőt most is bérlő működteti. A siklóért több milliárdot, a libegőért pedig több százmilliót is el lehet kérni. Előbbiből egyébként naponta egymillió forint bevétele van a BKV-nak, a libegőért évente 40 milliót fizet a bérlő. Ezzel azonban még nem érne véget a "kiárusítás", az újság információi szerint a cégnél ismét fontolgatják a buszgarázsok és remízek épületei fölötti légtér hasznosítását is. Ezek ugyanis földszintes, többnyire lapos tetejű épületek, amelyekre több emeletet is rá lehetne húzni. Felkerülhet a listára még az Óbuda telephely, a balatonfenyvesi továbbképző központ, a BKV Előre Sporttelep, a Tábornok utcai munkásszálló, a Stadionok Irodaház, sőt, a BKV fellegvára, maga az Akácfa utcai székház is.