Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nemrég megvásárolt Batthyány-wellnesskastélyban prémiumkategóriájú, míg a Batthyány-kúriában olcsóbb szobákkal várják majd a vendégeket, emellett befejezik a kastély előtti területen leállt 160 hektáros golfkomplexum megépítését - mondta el a tualjdonos Széles Gábor a Magyar hírlapnak. Az üzletember tájékoztatása szerint a golfpálya egy része már nyárra elkészülhet, a 18 lyukú, nemzetközi versenyekre is alkalmas pálya egészét várhatóan jövő nyáron adják át. A pálya területén fürdőkomplexum is épül, ahol a római kori, a skandináv és a törökfürdők kultúráját egyesíti - írta az MTI.

Széles Gábor Magyarország egyik leggazdagabb embere, a Napi Gazdaság A 100 leggazdagabb című 2012-es kiadványa vagyonát 79 milliárd forintra becsülte.

Egyéb nagyszabású terveiről is beszélt a tulajdonában lévő Magyar Hírlapnak Széles Gábor. Az eddig is nagy médiavisszhangot kapó energiacellával kapcsolatban kifejtette, már csak az őszi sorozatgyártás kivitelezése van hátra. A másik nemzetközileg is fontos találmányról - amivel foglalkozik - elmondta, azzal a dízelmotorok fogyasztása jelentősen csökkenthető, környezetszennyezését pedig nullára lehet majd levinni. Az üzletember cége, a Műszertechnika pedig elindítja internetes csomagküldő szolgálatát, amely egy európai hálózat része.

Széles Gábor nevét a közvélemény a Videotonnal azonosítja, pedig a székesfehérvári sikervállalatot már több mint egy évtizede a két társ-vezérigazgató irányítja, a "legnagyobb kisebbségi tulajdonosként" azonban őt illeti meg a cég profitjának közel fele - olvasható A 100 leggazdagabb című kiadványban. Az autótechnikával, világítástechnikával, fémmegmunkálással, fröccsöntéssel és háztartásigép-gyártással foglalkozó cégcsoportnak komoly érdekeltségei vannak a szállításban (VT-Transman) és a munkaerő-kölcsönzésben is.

A Széles-birodalom egykori bástyája, a Műszertechnika immár eredeti profilja, az irodatechnika nélkül folytatja tevékenységét, ingatlanhasznosítással, valamint pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozik.

Az üzletember érdekelt a médiában is, Magyarország első gazdasági televízióját, az Echo Tv-t 2005-ben alapította, ezt követte a Vitál Tv, majd megvásárolta a Magyar Hírlapot is.