Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) 2017 januárjában elutasította a Vodafone Zrt. azon jogorvoslati kérelmét, amelyben támadta a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság "Mobil távközlési szolgáltatások beszerzése 2016" tárgyú keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban hozott döntését. Az indoklás szerint a kiíró az aránytalanul alacsony ellenszolgáltatás miatt érvénytelenné nyilvánította a Vodafone Zrt. ajánlatát.

A cég nem fogadta el a határozatot és keresetet nyújtott be a döntőbizottság határozata ellen Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon, melyben vitatta a döntés jogszerűségét.

A bíróság jogerős ítélete szerint a döntőbizottság mindenben megalapozottan és jogszerűen járt el, így a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság és a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. által megkötött keretmegállapodás jogszerűsége nem vitatható.

Az így lezárult eljárás szerint, a mobil távközlési szolgáltatások központosított közbeszerzés keretében történő igénybevételéről szóló kormányhatározatban foglaltak szerint az egyes ajánlatkérők megköthetik az egyedi előfizetői szerződéseket - olvasható a KD közleményében.