A repülőtér ideális környezet elektromos járműpark üzemeltetésére, mivel viszonylag rövid távolságokat kell megtenni, ahol a belső égésű motorral szerelt járművek eleve kevésbé gazdaságosan működtethetők. Az elektromos autó működése során nem bocsát ki szén-dioxidot, azonban figyelembe véve, hogy erőművek által termelt elektromos áram hajtja, hozzávetőleg 7,2 kilogramm szén-dioxid termelés jut minden megtett 100 kilométerre - ismerteti a BA a közleményben a vállalat környezetvédelmi szakértőire hivatkozva. Hozzátették: ez még mindig jóval alatta marad egy modern dízelmotor kibocsátásának, ami mintegy 18,7 kilogramm szén-dioxid 100 kilométerenként.

A BA első elektromos kisautóját, egy Smart Electric Drive-ot június végén helyezték üzembe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A BA külön programot indított a repülőtér területén működő közel 200 partnercég környezetvédelmi fejlesztéseinek koordinálására és ösztönzésére, aminek fontos eleme az elektromos mobilitás terjesztése. A repülőgépek kiszolgálását, a poggyászkocsik vontatását, a hatóságok munkatársainak közlekedését ezernél is több jármű biztosítja a repülőtéren, ezek mind egy alig 10 kilométer sugarú körön belül mozognak, a közúti forgalomtól elzárt területen. A repülőtéri környezet ezért kézenfekvő helyszín elektromos járművek üzemeltetésére, továbbá a töltőinfrastruktúra telepítésére.

Ez év végéig mintegy tucatnyi elektromos meghajtású járművet helyeznek üzembe a repülőtér területén a földi kiszolgálást végző partnercégek - közölte Kurucz László, a BA helyettes szóvivője. Megjegyezte, hogy a BA élen jár Európában a szén-dioxid kibocsátás csökkentésében, az utóbbi két évben mintegy hatezer tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsátott a levegőbe, ami megfelel 500 háztartás éves energiafogyasztásának.