Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közlemény szerint az AFC projekt eredeti szállítói, DBOM-szerződése értelmében a projekt minden lezárt fázisa után a leszállított eredménytermékek üzemeltetésének költségeit a BKK Zrt. köteles megfizetni a szállítónak az adott fázisok zárását követően. A szállítói szerződést a BKK kötötte a szállítóval (S&B) az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) jóváhagyásával, amit 2014. október 8-án a BKK részéről Vitézy Dávid vezérigazgató írt alá.

A közlekedési központ az akkor hatályos szerződéses követelményeknek megfelelően, az első fázis 2016 januárjában történt lezárását követően megkezdte az üzemeltetési díjak fizetését a szállító részére. Az egyre bővülő funkciók a projekt előrehaladásával egyre több üzemeltetési feladatot róttak a szállítóra, amit az eredeti szerződés alapján ki kellett volna fizetni a szállítónak - közölték.

A fővárosi társaság az üzemeltetési költségek csökkentése érdekében külön megállapodásokat kötött a szállítóval 2016-ban és 2017-ben, amelynek eredményeként az első három fázisban a havi üzemeltetési költségek csökkentek. A BKK az üzemeltetési költségeket - az eredeti kizárólag átalánydíjas elszámolás mellett - tételes kimutatás alapján ismerte el. A díj összege így minden esetben párhuzamban volt a már elkészült projektelemekkel - tudatták.

A BKK Zrt. 2016-ban kezdeményezte a szállítóval egyetértésben az eredeti szállítói szerződés módosítását, amelyet az EBRD technikai szinten támogatott, de a végső jóváhagyáshoz előírta a teljes módosítási csomag bemutatását az új CBA-elemzésekkel együtt - áll a közleményben.

A társaság és a szállító 2017. júniusában ennek alapján elkezdte a teljes csomag kidolgozását, amelynek során a BKK Zrt. folyamatosan szem előtt tartotta azt, hogy a módosítások kedvező hatással legyenek az üzemeltetési költségek alakulására. Az elkészült tervezetek szerint az eredeti szerződésben szereplő 14,5 milliárd forint összeghez képest 1,7 milliárd forint megtakarítás lett volna elérhető az üzemeltetési költségekben a szerződés módosítását követően. A projekt újra-strukturálása során ezt az elvet kell érvényesíteni az új szállítói szerződés megkötésénél - írták.

Az EBRD számára benyújtandó változtatási kérelmek (ADDENDUM csomag) ütemtervét a BKK igazgatósága 2018. május 9-i ülésén elfogadta, miszerint a változtatási kérelmeket 2018. október 31-ig kellett volna elkészíteni és az EBRD felé jóváhagyásra benyújtani. Mivel ez a határidőre nem történt meg, és a szállító nem újította meg bankgaranciát, a BKK igazgatósága 2018. október 31-én kezdeményezte, majd 2018. november 21-én azonnali hatállyal felmondta a szállítói szerződést. Az elszámolásokat a BKK Zrt. menedzsmentje a szállítóval megkezdte, de a felmondást követően üzemeltetési költségek kifizetésére nem került sor - tették hozzá.