Már látszik, hogy kik lehetnek a járványhelyzet magyar nyertesei

Jó forgalmú karácsonyi időszakra számítanak és összességében egy igen erős, várhatóan rekordokat produkáló évről beszélnek 2020 kapcsán a hazai élelmiszergyártó cégek. A pandémia okozta bizonytalanság miatt jelentősen megnőtt az érdeklődés a magyar termékek iránt, a fogyasztók és a kereskedelmi láncok részéről egyaránt - hangzott el egy szerdai háttérbeszélgetésen.
K. Kiss Gergely, 2020. december 9. szerda, 19:09
Fotó: Shutterstock

A március-áprilisi "rohamvásárlások" rekordforgalmat hoztak az értékesítésben, ezt követően a nyári időszak visszaesést produkált, még az előző bázisévekhez képest is. Bár a második járványhullám idején már nyoma sincs a tavaszi őrületnek, a kereskedők jobban felkészültek és a szokásosnál hamarabb, már október-november tájékán elkezdtek készletezni az ünnepi időszakra. Látszik, hogy az üzletláncok mindenképp szeretnének elkerülni azt, hogy termék nélkül maradjanak.

Az év utolsó két hónapjában nagyobb növekedést tapasztalunk, mint az előző években, és egy kifejezetten jó forgalmú karácsonyra számítunk - fogalmazott Bokros Gábor, a Gyermelyi Zrt. marketing-igazgatóhelyettese. A bővülés egyik oka lehet, hogy az otthoni főzés előtérbe került, mivel az emberek nem nagyon tudnak sehova menni.

Hasonlóan érzékelik a helyzetet a Gyulahús Kft.-nél is: annak ellenére, hogy második hullámban nem volt vásárlói roham, a november havi eredmények azt tükrözik, hogy az értékesítés növekedésnek indult - számolt be Molnár Éva, kereskedelmi vezető. Nagyon sokan vásárolnak csomagolt termékeket, a vevők egyre inkább a nagyobb - egy kilogrammos nagyságig terjedő - kiszereléseket viszik. Miközben tavasszal a középkategóriás és a sajátmárkás árukat keresték jobban, a második hullámban a prémiumkategória felé mozdult el az értékesítés. Ennyi szarvasterméket például egyetlen évben sem tudtunk még eladni, lényegében hiányhelyzet alakult ki e kategóriában, és az igényeket nagyon nehezen tudjuk kielégíteni - magyarázta, megemlítve még a díszdobozos hústermékek iránti növekvő érdeklődést is.

A kereskedők a járványhelyzet miatt előre gondolkodnak, tudatosan készülnek, ezért a korábbi évekhez képest jóval nagyobb mennyiségeket rendelnek, ami a gyártóknak kifejezetten kedvező. A tavaszi időszak következményeként a stabil ellátással bíró márkákat a kereskedők és a fogyasztók egyaránt előnyben részesítik. A Gyulahúsnál összességében erősebb forgalmú karácsonyt várnak, mint a 2019-es volt. A cég szerint 2020-ban 10 százalékkal tudják növelni a 2019-es 6,8 milliárd forintnyi nettó árbevételt.

A mintegy 180 - túlnyomórészt az élelmiszeriparban aktív - vállalkozással partnerségben lévő Magyar Termék Nonprofit Kft. -nél úgy tapasztalják: miközben a HORECA-szektornak és a közétkeztetésnek beszállító cégek hatalmas kiesést tapasztalnak, a kiskereskedelemnek szállító gyártók közül sokan rekordévre számítanak. E körben a visszajelzések szerint nagyon jó időszakot zárhatnak majd, és egyetlen cégtől sem hallani olyat, hogy a forgalom visszaeshet 2019-hez képest - kommentált Benedek Eszter, ügyvezető.

A világjárvány bővítésre bátorít

Bokros Gábor az eseményen jelentette be, hogy a Gyermelyi egy új malom építésébe fog, és ezzel mintegy egyharmadával megnöveli eddigi kapacitásait. A szakember szerint meglévő malmaik már tavasszal is teljes kapacitáson üzemeltek és az év egésze feszített tempót diktált az őrlés során. A fejlesztést már korábban fontolgatták, de a pandémia beigazolta a terveket, így a cégvezetés  bátrabban vágott bele a kapacitásbővítésbe. Az új épület alapozását hamarosan megkezdik, és várhatóan a 2021 végén a beőrlés is elindulhat.

A beruházás összértékét egyelőre nem tudta számszerűsíteni, de azt elárulta, hogy az új létesítmény napi 300 tonna lágybúza őrlésére lesz alkalmas. Összehasonlításképp: jelenleg a Gyermelyinek két malma van, az egyik napi 300 tonna lágybúza, a másik "váltottmalom", vagy napi 150 tonna durumbúzát, a vagy napi 200 tonna lágybúzát képes lisztté feldolgozni. A fejlesztés keretében ez utóbbi malmot átállítanák kizárólag durumbúza-őrlésre, mivel megugrott a kereslet e típus iránt, elsősorban a külpiacokon. Ha ezeket összeadjuk, akkor 750 tonnányi napi kapacitásunk lesz - kalkulált Bokros. Emellett a Gyermelyinél a tojástermelést is bővíteni szeretnék, a tervek várhatóan 2022-ben válnak valóra.

Szintén expanzióra készülnek a Gyulahúsnál: a vállalattól kedden jelentették be, hogy csomagoló- és szeletelő gépek beszerzésével negyven százalékkal növelik a szeletelt árukapacitást. A három csomagoló- és egy szeletelő gép beszerzésére nyolcszázezer eurót meghaladó összeget fordítottak; az eddigi 25-30 ezer tálcás napi kapacitásukat 40 ezer tálca feletti mennyiségre növelték a beruházással.

Sokkal átélhetőbb lett a "vedd a magyart!" üzenet

A Magyar Termék Nonprofit Kft márciusban indította el a "Vedd a hazait! Védd a hazait!" marketingkampányt, amelynek fő üzenete az volt, hogy hazai terméket vásárlásával a magyar munkahelyek megőrzését segítjük - emlékeztetett Benedek Eszter. A jelenleg is tartó többcsatornás kampányhoz mintegy 100 vállalat csatlakozott, még olyanok is, amelyek nem használják a Magyar Termék védjegyet. Gyártói oldalról egyértelműen megmutatkozott az igény arra, hogy erőteljesebben kommunikálják a magyar eredetet. A kereskedelmi láncok tevékenységét nézve a 2020-as év hatalmas áttörést hozott a magyar termékeknél.

A nonprofit Kft. hosszú évek óta együttműködik a nagy üzletláncok többségével, de idén először tapasztalták azt, hogy azok nem pusztán beszélnek a magyar termékek fontosságáról, hanem proaktívak is. Az együttműködés magasabb szintre lépett - például az Auchan-, és a Metro-áruházakban lényegében az összes élelmiszer és tisztítószer fősoron megtalálhatóak a kampány plakátjai. Ezekért a nonprofit Kft. nem is fizetett - hívta fel a figyelmet az ügyvezető. Van olyan lánc, amely már arról érdeklődött, hogy mikor érkezik a tavaszi kampányt, mert szeretnének egy vászontáskát legyártani a Magyar Termék üzenetével - említett példát.

A cég sokkal több lehetőséget kap a kommunikációra, és sok esetben grátiszt is, mivel a fogyasztói preferenciák közé - a minőség és az ár mellett - bekerült a magyar eredet fontossága. A fogyasztók már a márciusi veszélyhelyzet során maguktól elkezdték a közösségi oldalakon kommunikálni, hogy mától fogva magyar termékeket vesznek, és másokat is arra buzdítottak, hogy válasszák a hazait, mert ez a magyar munkahelyek megőrzését jelentheti.

Másrészt tavasszal nagyon komoly hiányhelyzetek alakult ki - az üres polcokat pedig először a magyar cégek töltötték fel. Az embereknek, egyértelműen az jött át, hogy a magyar termék megbízható, mindig elérhető, e téren könnyebb érzelmi vonalon megszólítani a fogyasztót. Benedek Eszter elmondta: a Magyar Termék védjegy több mint 4100 terméken jelenik meg, de aktuális kutatás csak januárban várható arról, hogy milyen mértékben nőtt meg az igény irántuk.

A járványhelyzetben bizonyos dolgok felértékelődtek és a magyar vállalatok a kiélezett helyzetre gyorsan, kiszámíthatóan tudtak reagálni. A vásárlók most értették meg az ellátási láncok bizonytalanságát, kiszolgáltatottságát, míg korábban természetesnek vették, hogy a termékek ott állnak a polcon. Egy ilyen helyzetben a fogyasztók könnyebben át tudják élni, hogy a termékek mögött ott állnak a dolgozók, akik ebből tartják fenn magukat - értékelt Tamáskovitsné Gila Éva, a Gyulahús marketing menedzsere.

HOZZÁSZÓLÁSOK