A NET Zrt. 2016. november 30-ig 38965 ingatlan felajánlást fogadott be, és a kérelmek alapján összesen 27568 ingatlant vásárolt meg. Ez a szám év végére várhatóan eléri a 27,8 ezret. Így, a 35 ezer darabos keret kitöltéséig még 7200 ingatlant tud megvásárolni. Vagyis újabb kérelmeknek már nincs esélye, hiszen több a felajánlás, mint a vételi lehetőség - írta a portál.

Eközben a Magyar Bankszövetség szerint még mintegy 15 ezer adós lakáshelyzetét kellene orvosolni a jövő év végéig a NET révén. Az MNB ajánlása alapján a bankok 2016 őszéig több tízezer családot kerestek meg, és az érintettek körében tömeges az érdeklődés az eszközkezelő programja iránt. Ehhez azonban az államnak további forrást kellene biztosítania.

Az eszközkezelő adatai szerint átlagosan 3,78 millió forintért vette meg a bankoktól az ingatlanokat. Az átlag persze megyénként jelentősen eltérő. A legdrágább Budapesten - ahol az átlagos vételár 6,135 millió forint -, a legolcsóbb pedig Nógrád megyében (3,12 millió forint). A lakók átlagosan 10,7 ezer forint bérleti díjat fizetnek - mondta az eszközkezelő az Azénpénzem.hu-nak.

November végéig összesen 170 ingatlant vásároltak vissza korábbi tulajdonosaik. E tranzakciók háromnegyede 2016-ban történt. Noha a társaság nem követi nyomon a visszavásárlási vételár forrását, tudomásuk szerint több esetben hitelt és csokot is igénybe vettek a lakók.

A bérlők az alacsony bérleti díjakat jellemzően rendben fizetik. A november végi adatok szerint a bérlők a társaság által kiszámlázott bérleti díjak több mint 92 százalékát fizették be, és a még be nem folyt bérleti díjak jelentős része is technikainak tekinthető (1-2 hónapos) késedelemben van. A hathavi mértéket meghaladó bérletidíj- vagy közösköltség-tartozást felhalmozott bérlők határozatlan idejű bérleti szerződését a cég felmondja, és felajánlja a határozott idejű bérleti szerződés megkötésének lehetőségét. Eddig összesen mintegy 1500 ilyen szerződést kötött a NET, ezek közül 633 jelenleg is élő - írta a portál.