A kormányzat korábbi bejelentései szerint az év végéig 130 pályázat keretében mintegy 2800 milliárd forint értékben hirdetnek meg különböző lehetőségeket a vállalkozások számára. A mostani két pályázat során összesen 85 milliárd forintra pályázhatnak a magyar kiscégek - jó hír, hogy most még vissza nem térítendő formában.

Az EU ugyanis változtatna azon a korábbi módszeren, miszerint a tagállamok szinte minden támogatást vissza nem térítendőként írtak ki, mondván: ha egy támogatást vissza kell juttatni, akkor azt akár többször is fel lehet használni, illetve reményeik szerint így talán el lehetne érni, hogy a vállalkozások ne utolsó mentőövként tekintsenek a pályázatokra, hanem azok valóban elérjék a céljukat. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter június elején úgy nyilatkozott, hogy a visszatérítendő pályázatok előkészítése már a következő hónapokban elkezdődik.

A korábbiakhoz képest változás az is, hogy a kormányzat erősen hangsúlyozta az utóbbi időben: az új pályázati rendszerben csak olyan vállalkozások kaphatnak pénzügyi támogatást, amelyek hozzá tudnak járulni a munkahelyteremtéshez és a gazdasági növekedéshez. Az uniós források a következő hét évben nem lehetnek a szociális ellátórendszer részei - mondta ezzel kapcsolatban Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára, aki szerint ki tudja, lesz-e uniós támogatás 2020 után, ha lesz is, akkor milyen volumenben.

Akár félmilliárd gépbeszerzésre

Az egyik pályázat, amelyik megjelenik csütörtökön a Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése nevet viseli. Itt 50-500 millió forint közötti összeget lehet elnyerni és a teljes beruházás felét is lehet innen finanszírozni. A jelenlegi tervek szerint a GINOP 1.2.1-15 elnevezésű pályázat során 250-500 céget tudnak támogatni az összesen 65 milliárd forintos keretösszegből. (Mivel GINOP pályázatról van szó, a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló projektek nem kaphatnak támogatást.)

A forrás gyártáshoz kapcsolódó, új termelő eszköz beszerzését támogatja - ez egyébként az egyedüli kötelező projektelem, a többi mind olyan, amely önállóan nem támogatható. Ez utóbbi kategóriába tartozik az új gyártási folyamat során az anyagmozgatáshoz és/vagy a raktározáshoz és/vagy a csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése; az új termelő eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális és ingatlan beruházás; az információs technológia-fejlesztés; vagy éppen az új termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése.

Más a helyzet, ha valaki megváltozott munkaképességű személyt is foglalkoztat, hiszen ekkor az ő munkakörülményeinek javítására, vagy éppen a munkavégzés feltételeit javító beruházásokra is lehet pénzt kapni.

Fontos tudnivaló, hogy olyan projekt nem kaphat támogatást, amely már a pályázat benyújtása előtt megkezdődött, ugyanakkor a projekt megvalósítását a benyújtást követő napon a támogatást igénylő saját felelősségére megkezdheti. Ez persze nem jelenti azt, hogy emiatt bárki biztosan nyer, hiszen a projekt megkezdése nincs befolyással a támogatási kérelem értékelésére és nem jelent előnyt annak elbírálása során. Elvárás ugyanakkor, hogy a nyertesek a projekt fizikai befejezését követő két évben növelik nettó árbevételüket, legalább 5 százalékkal személyi jellegű ráfordításukat és fenntartják foglalkoztatottaik létszámát - magyarán ezzel kívánja azt a célt elérni a kormányzat, hogy valódi gazdasági hatása legyen a beruházásoknak.

Kétezren vehetnek új eszközt

A másik, most nyíló pályázat a Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása címet viseli. Itt 5-50 millió forint közötti összeget lehet elnyerni új eszköz beszerzésére. Ezen felül - bár önállóan nem támogatható - de lehet pénzt szerezni anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzésére, az új eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális és ingatlan beruházásra, információs technológia-fejlesztésre, az online megjelenésre, illetve a gyártási licencek, know-how beszerzésére.

A GINOP 1.2.2-15 kódjelű pályázat során 10 milliárd forint áll rendelkezésre a szabad vállalkozási zónákban, és újabb 10 milliárd a közép-magyarországi régión kívül megvalósuló fejlesztésekre. Ebből a pénzből a tervek szerint egy-kétezer céget fognak tudni támogatni.

Itt is vállalni kell, hogy a projekt fizikai befejezését követő két évben növelik nettó árbevételüket, személyi jellegű ráfordításukat és fenntartják foglalkoztatottaik létszámát.