A Colief cseppek kereskedelmi kommunikációjában jogszerűtlenek a reklámokban szereplő ígéretek, melyek szerint a szer többek között enyhíti, illetve segít elkerülni a csecsemőkori hasfájás (kólika) tüneteit, így hatékonyan csökkenti a sírásos órák számát, a fájdalmat és egyéb panaszokat. Ezt ugyanis csak akkor állíthatták volna az EU-s szabályos szerint, ha azt Európai Bizottság engedélyezte volna.

Bár kérelmezték ezt az uniós csúcsszervezetnél, de tudományos szakvélemények alapján 2016-ban elutasították a kérést. Vagyis nem volt lehetőség a szlogen és az ígéretek közlésére.

A GVH a Brand Up Pharma magatartásának megítélésekor súlyosító körülményként vette figyelembe az érintett célcsoport, azaz a kólikától szenvedő csecsemők szüleinek sérülékenységét és speciális érzékenységét. A hatóság ugyanakkor enyhítő körülményként tekintett arra, hogy a vállalkozás még a versenyfelügyeleti eljárás előtt önként változtatott kifogásolt magatartásán, illetve vezetője célzott, a magatartás versenyfelügyeleti megítélésével kapcsolatos képzésen vett részt. A Hivatal így 10 millió forint bírságot szabott ki a cégre - írja közleményében a GVH.

Az uniós ágazati szabályozás mára ennél is szigorúbbá vált: a 2019 februárjától alkalmazandó normák szerint speciális gyógyászati célra szánt élelmiszerekkel kapcsolatban egyáltalán nem lehet tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokat tenni (a csecsemők táplálkozási igényeinek kielégítésére szolgáló, speciális gyógyászati célra szánt élelmiszerek esetén 2020 februárjától lép életbe a szigorúbb szabályozás).