Elképesztő krumplidrágulást mért a KSH

Bár a mezőgazdasági termelői árak szeptemberben 13,7 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, az idei év égészét nézve már nem változtak az árak, miközben a burgonyáért 94,8 százalékkal kértek több pénzt, de jelentősen drágult a tej is.
Napi.hu, 2013. november 13. szerda, 09:00

Az előző hónapban a gabonafélék ára 32,2 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A búza felvásárlási ára július óta lényegében nem változott, de az előző év szeptemberitől 32 százalékkal maradt el. A kukorica ára viszont január óta csökken folyamatosan, szeptemberben az előző hónaphoz képest 13 százalékkal esett vissza. A búza ára 44 ezer, a kukoricáé pedig 42 700 forint volt tonnánként.

Az ipari növények ára 21,7 százalékkal csökkent az előző év szeptemberihez mérten, ezen belül az olajos növényeké 24,6 százalékkal lett alacsonyabb. A napraforgó felvásárlási ára egy hónap alatt 22 százalékkal csökkent, szeptemberben már csak 96 600 forintba került tonnánként. A zöldségfélék ára 7,3 százalékkal, a burgonya ára 57 százalékkal nőtt előző év szeptemberéhez mérten, míg a gyümölcsök ára lényegében nem változott.

A vágóállatok termelői árszintje szeptemberben 1,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágómarha felvásárlási ára 21,8 százalékkal csökkent, miközben a vágósertés termelői ára egy év alatt 4,4 százalékkal emelkedett, így szeptemberben 435 forintba került kilogrammonként. A baromfi ára kisebb mértékben, 3,6 százalékkal nőtt.

Az állati termékek ára 12 százalékkal volt magasabb, mint 2012 szeptemberében. A tej termelői ára 20,6 százalékkal nőtt, a tojásé 13,5 százalékkal csökkent.

Olcsóbb gabona, drágább krumpli

2013. január-szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak összességében nem változtak. Az év első felében még kétszámjegyű volt a növekedés, de a növényi termékeknél az idei gabona és napraforgó értékesítése a göngyölt árakat nagymértékben csökkentette. A gabonánál 4,4 százalékos, az olajosoknál 13,4 százalékos mérséklődés tapasztalható az árakban. Ebben az időszakban a burgonya ára drasztikusan, 94,8 százalékkal, a zöldségeké kisebb mértékben, 8,8 százalékkal nőtt. Összességében a növények ára 2,6 százalékkal csökkent 2012 első kilenc hónapjához képest.

Az állatoknál és állati termékeknél 4,8 százalékkal nőttek az árak 2013. január-szeptemberben 2012 azonos időszakához viszonyítva. A legnagyobb mértékben továbbra is a vágóbaromfi ára nőtt (9,7 százalékkal), míg a vágómarhánál csökkentek leginkább az árak (18,9 százalékkal). A tej árindexe folyamatosan, hónapról hónapra növekszik, január-szeptemberben 10,4 százalékkal emelkedett.

Többet kell ráfordítani a termelésre

2013. január-szeptemberben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai az előző év azonos időszakához viszonyítva 4,6 százalékkal nőttek, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 5,1 százalékos és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,6 százalékos növekedéséből tevődött össze.

A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke 2013. január-szeptemberben 95,6 százalék volt, azaz 2012 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági ráfordítási árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a termelői árak.

Ugyan a folyó termelőfelhasználáson belül a takarmányok 13,5 százalékos árnövekedése volt meghatározó az első háromnegyed évben, de júliustól kezdődően az árak már csökkentek. A július-szeptemberi időszakban a takarmányok ára 2,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában, ezen belül az egyszerű takarmányok ára 10 százalékkal csökkent, míg a keveréktakarmányoké 3,1 százalékkal nőtt.

A műtrágyák ára 2013. január-szeptemberben 2,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A csökkenés jelentősebb volt az összetett műtrágyáknál (5 százalék), az egyszerű műtrágyák ára 1,3 százalékkal volt alacsonyabb.

A mezőgazdasági felhasználású energia ára átlagosan 2,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül az üzemanyagok ára 1,7 százalékkal csökkent, míg a kenőanyagok ára pedig 2,2 százalékkal emelkedett.

A növényvédő szerek és az állatgyógyászati készítmények árai nőttek: az előbbinél 4, az utóbbinál 5,4 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép-beruházások ára 1,7, az épületberuházások ára 1,5 százalékkal emelkedett.

HOZZÁSZÓLÁSOK