Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mérföldkő jelentőségű sikernek számít a Dunakeszi Járműjavító Kft. által összeszerelt első vasúti kocsik leszállítása Egyiptomnak, s ez egyben kiváló példa Magyarország, Oroszország és Egyiptom együttműködésére - közölte az MTI szerint a külügyminiszter Alexandriában.

A magyarországi egykori MÁV-cégbe tavaly vásárolta be magát az orosz metrógyártó Transmasholding és Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki korábban a Századvég Gazdaságkutató társtulajdonosa és londoni nagykövet is volt. Hazatérve nemcsak a vasúti járműgyártóban, hanem Andy Vajna egykori kaszinóüzemeltető cégeben is megjelent - a szerk.

Sziijártó az egyiptomi megrendelésről közölte: a mintegy egymilliárd eurós megrendelést egy magyar-orosz konzorcium nyerte meg, Oroszországban 624, Magyarországon 676 vasúti kocsit fognak legyártani a következő két-három évben. "Ez a hatalmas siker a bizonyíték a pragmatikus, a nemzeti érdek érvényesítését első helyre helyező, gazdasági fókuszú külpolitikánk sikerére" - mondta Szijjártó Facebook-bejegyzésében.

Az 1300 megrendelt vasúti kocsiból eddig 259-et adtak át - közölte Kamel al-Vazír egyiptomi közlekedési miniszter, aki az MTI szerint méltatta Magyarország szaktudását a vasúti és a különböző közlekedési eszközök területén.

Tíz év alatt 2,5-szeresére nőtt a magyar-egyiptomi külkereskedelmi forgalom, csak tavaly 43 százalékkal emelkedett az Egyiptomba irányuló magyar export a koronavírus-járvány ellenére - mondta Szijjártó Péter.