Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Johannes Michael Wareka, a Marzek Csoport egyik tulajdonosa elmondta: a beruházás során egy 3500 négyzetméteres raktárépület és egy 4500 négyzetméteres gyártóbázis épül meg, amivel 120 új munkahely jön létre Békéscsabán.

A gyáregység létrehozásához a kormány 922 millió forintos egyedi kormánydöntésen alapuló készpénztámogatást nyújt, mint azt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön bejelentette. A beruházásra a cég 778 millió forint saját erőt különített el, 1,6 milliárdot pedig az MNB hitelprogramjából merít.

Johannes Wareka felidézte: a döntésben, hogy az új gyártócsarnokot és raktárat Magyarországon hozzák létre, a kormány által felajánlott vissza nem térítendő támogatás "nyomós érv" volt - mondta.

Kása István Zoltán, az M-FlexiLog Kft ügyvezető igazgatója elmondta, az üzem építése év végére befejeződik, és jövő év elején megérkeznek az új gépek.

A beruházás két részből áll. A vállalat egy 25 ezer négyzetméteres, az önkormányzattól 2015 decemberében megvásárolt ingatlanon felépít egy 3500 négyzetméteres, 14 méter magas raktárat. Ennek költsége várhatóan 600 millió forint lesz. mellett létrejön egy 4500 négyzetméteres gyártási kapacitás. Az üzemépület várhatóan 800 millió forintba kerül, a termelőgépeket további 1,2 milliárdért szerzik be.