Elkezdtek szaladni a magyar vásárlók

Tavaly 8 százalékkal több futócipőt adott el a Hervis és az online bolt is jól szerepelt.
Csernátony Csaba, 2018. február 15. csütörtök, 08:25

Rákaptak a futócipőkre a magyar vásárlók, erre utalnak a Hervis sportáruházlánc adatai. A cég tavaly 85 ezer futócipőt adott el, ami 8 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Bicikli online boltból 730 ezerért

Az országszerte elérhető 28 Hervis-boltban 2017-ben egyébként 435 ezer pár cipő fogyott, tehát ezek ötöde volt futócipő. Az online forgalom is nőtt: az egy-egy vásárlásra jutó forgalom 40 százalékkal emelkedett. A legdrágább termék, amely az online boltban talált gazdára egy elektromos bicikli volt, ezért közel 730 ezer forintot kellett fizetni. Többek között ez derült ki a Hervis csütörtöki áruházavatóján a budapesti Mammut bevásárlóközpontban, házon belül ugyanis másik szintre költözött az ottani bolt.

A Hervis új üzletében helyet kapott az Ausztriában már bevált, úgynevezett Body Lab részleg, ahol személyre szóló tanácsadást adnak az érdeklődőknek, a szakértők által javasolt sporteszközöket helyben is ki lehet próbálni, például egy futópadon, emellett egyedi talpbetéteket is készítenek.

Melyiket érdemes megvenni?

A slágerterméknek számító futócipők közül nagyon nem mindegy, melyik legyen a nyerő. A Tudatos Vásárlók Egyesülete által tavaly közzétett nemzetközi teszt eredménye szerint ugyanis a legdrágább férfi futócipők gyengébben szerepeltek. Ismert és kevésbé ismert márkák (Adidas, Saucony, Asics, Nike, Salomon, Reebok, Brooks, Mizuno) 18-40 ezer forintért kapható cipői szerepeltek a vizsgálatban.

A tartósság, ütéstompítás és nyomáseloszlás alapján külön-külön legjobban szereplő cipők 26-32 ezer forintba kerültek a teszt idején, míg a lista másik végén, a gyengébb eredményt elérő cipők között egy 18 ezer forintos termék volt, a másik kettő 36 ezer, illetve 40 ezer forintba került. (A tesztről itt olvashat, a részletes eredményeket pedig a Tudatos Vásárlók Egyesülete oldalán nézheti meg (fizetős tartalom).

Címlapfotó: Hervis

HOZZÁSZÓLÁSOK