A Napi Gazdaság keddi számának cikke

A Gazprom 2011-ben 6,26, tavaly pedig 5,29 milliárd köbméter gázt szállított Magyarországra, az idei és jövő évi kilátásokról azonban nem kívánt nyilatkozni a vállalat a Napi Gazdaság kérdésére. A csökkenés 15,5 százalék. Az idei első két hónapban a Gazprom 26,8 milliárd köbméter földgázt exportált az Európai Unióba és Törökországba, ami összességében 3,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyi azonos időszakinál, miközben tavalyi gázértékesítése az Európai Unióban és Törökországban 7 százalékkal, 139 milliárd köbméterre esett. Az orosz cég az idei értékesítést 152 milliárd köbméterre növelné.

Miközben a hírek szerint az MVM Zrt. közgyűlésén már az orosz importgáz 20 százalékos árcsökkenésével számoltak a 2016-tól érvényes új szerződésben, a Gazprom Export lapunkkal azt közölte, hogy a 2015 végén lejáró jelenleg hatályos kontraktus utáni időszakról a tárgyalások egyelőre el sem indultak − a cég szerint ezért egyelőre korai lenne a 2016-tól érvényes árról nyilatkozni.

A kormánynak ugyan nem kell megvárnia, hogy az E.On gázüzletágának államosítása lezáruljon (erre a legutóbbi hírek szerint két hónapos csúszással, márciusban kerülhet sor), mivel azonban egy hosszú távú gázszerződés előkészítése alapesetben is két-három évet vesz igénybe, vélhetően az adásvételi szerződés aláírását követően már ténylegesen elindulnak a folytatásról szóló tárgyalások.

A Gazprom lapunkkal azt közölte, hogy az új szerződés ármechanizmusát olyan módon kívánja megállapítani, hogy az a lehető legjobban "igazodjon a helyi piacok jellemzőihez, ebbe beleértve az alternatív tüzelőanyagok helyzetét is". (A Moscow Times hírportál nemrégiben arról számolt be, hogy az orosz kormány megbízást adott a természeti erőforrásokért és a környezetvédelemért felelős minisztériumnak, hogy mérje fel az Oroszországban kitermelhető palagázkészletek nagyságát.)

A Gazprom sohasem hozza nyilvánosságra az egy-egy vásárlóra vonatkozó átlagárakat − egyrészt kereskedelmi okokból, másrészt a konkrét ár állandóan és automatikusan változik, az eltérő árképletek eltérő ármozgásokat hoznak az egyes országokban, ezért értelme sem lenne az összehasonlításnak. A Gazprom szerint a tárgyalások során az árat meghatározó képlet jó néhány komponense megváltozott, illetve a változó körülményekhez igazították őket, ami mind felfelé, mind lefelé módosíthatja hosszú távon az árakat. A korábban megjelent híreket − amelyek szerint mintegy negyedével csökkenhet idén a Bulgáriába, Lengyelországba, Csehországba és Bosznia-Hercegovinába szállított gáz ára a tavalyihoz képest − a Gazprom határozottan cáfolta. Az árfelülvizsgálat menetrendjét maga a szerződés tartalmazza, de ettől eltekintve komoly és hosszú távú piaci változásra van szükség ahhoz, hogy az árak megváltozzanak − közölte lapunkkal a vállalat.

Kép: Reuters