Az elmúlt három hétben mintegy 70 százalékkal esett a vendégforgalom a térségben, ami több tíz milliós veszteséget jelent a szállásadóknak, borászatoknak, éttermeknek.

A helyzetet rontja, hogy az osztálykirándulások jelentős része is ebben az időszakban zajlott volna, így a múzeumok, látnivalók forgalma is messze alulmaradt a tervezetthez képest.

Tokaj-Hegyalja és a Taktaköz április-júniusban kedvelt kirándulóhely, többnapos bortúrák, kerékpár-, gyalog- és vízi túrák helyszíne.

A települések számos programmal, kisebb-nagyobb rendezvénnyel várják ilyenkor a vendégeket.

A tájházak, múzeumok látogatottsága, a hajójáratok kihasználtsága is kiemelkedő szokott lenni ebben az időszakban.

Az előszezoni kínálat bővítésére számos új program indult újtára az elmúlt hónapokban.

Megnyitott a Tokaj-Hegyaljai Borok Házában a Tokaji Borvidék kiállítás, a gyerekeknek múzeumpedagógiai foglalkozásokat dolgoztak ki, a felnőtteket több településen borbuszok és gasztrobuszok várják, a Taktaközt kerékpártúrákon lehet bejárni, túravezetővel.

Új információs pontok nyíltak, a szolgáltatásokról pedig 24 órás forródrót vonalon nyújt információt a helyi turisztikai szervezet.

Most attól tartanak, hogy a kiváló borok és a színes programkínálat ellenére a jobb idő bekövetkeztével lassan beinduló vendégforgalom sem tudja majd kompenzálni az elmúlt hetek veszteségeit.