Tavaly a magyar állam többször is durván beavatkozott a magyar sörpiacba. Egyrészről a Heineken és a Csíki Sör névvitájából kreáltak gazdasági háborút. Lázár János - akkori - Miniszterelnökséget vezető miniszter utóbbi oldalán szállt be a konfliktusba, megfenyegetve a multinacionális céget, hogy a vöröscsillagos logója ellen törvényt hoznak, mert az a kommunista diktatúrák áldozatainak hozzátartozóiban megbotránkozást kelthet.

Másrészről pedig a kisüzemi sörfőzdék helyzetbe hozására hivatkozva a kormány 200 ezer hektoliterre emelte (a korábbi 8000 literről) az 50 százalékos jövedékiadó-kedvezmény limitet. Ugyan ez az Európai Unió által engedélyezett maximális mérséklési szint, a hazai manufaktúrák jóval elmaradtak ettől a mennyiségtől. Piaci körökben pedig arról beszéltek, hogy valójában ez egyetlen hazai előállítónak kedvez: a Pécsi Sörfőzdének - ahogy arról a Napi.hu korábban részletesen írt.

Nagyot nyert a Pécsi Sörfőzde

Utóbbi cég tavaly júniusban kormányközeli kézbe került: az osztrák sör- és ásványvízgyártó Ottakringer azután, hogy rendre százmilliós évi veszteséget termelt, eladta a magyar leányt Szemerey Zoltán és Szemerey Tamás - Matolcsy György elsőfokú unokatestvérei - befektetési cégének. A magyar MAVA Befektetési Kft.-n és a BanKonzult Commerce Kft.-n keresztül megvásárolt cég esetében lapunk már tavaly nyáron arról írt, hogy az akkori termelés csökkentésével simán beférnek a 200 ezer hektoliteres főzött mennyiség alá, így pedig rögtön nyereségessé tehetik a céget, amely a Pécsi Sör mellett a Szalont is előállítja.

A 2017-es évről beszámolók szerint ez meg is történt: a 2016-os 528,7 millió forintos veszteségből tavaly már 264,5 millió forint profit lett. Mindezt csökkenő árbevétel mellett, mert az egy évvel korábbi 6,5 milliárd forintról 2017-ben 4,12 milliárd forintra léptek vissza, amely pontosan arra utal, hogy fékeztek. A szinte testre szabott jövedékiadó-kedvezmény kihasználását pedig a beszámoló elfogadásáról szóló jegyzőkönyvben fel is vállalták: "2017. július vége óta kisüzemi sörfőzdeként fejti ki tevékenységét, így a cég jövedéki adó terhelése alkoholfokonként 1620 forint/hektoliterről 810 forint/hektoliterről változott. A Pécsi Sörfőzde a 2017-es üzleti év során 4.125.252 ezer forintos nettó árbevétel mellett végül 230,5 ezer hektolitert értékesített" - írják a dokumentumban.

A cégnek sokat segíthetett az is, hogy kizárólagos beszállítója volt több nyári eseménynek: például a milliárdokba kerülő vizes világbajnokságon is csak Pécsi Sört lehetett csapról kapni.

Pocsék éve volt a Borsodinak

Tavaly 6,2 millió hektoliter sört értékesítettek a magyar piacon a nagy sörgyárak, a kisüzemi főzdék közel 100 ezer hektolitert. Tavaly az érték az előző évinél 2 százalékkal magasabb volt, viszont a megnövekedett fogyasztáson mégsem nyert nagyot mindenki. A Stella Artois, Spaten, Beck's, Staropramen és Löwenbrau söröket is készítő Borsodi Sörgyár Kft. a 2017-es eredménykimutatása szerint csak 606,8 millió forintra mérsékelte a korábbi 909,1 millió forintos veszteségét.

A cég árbevétele is javult: a 2016. évi 33,4 milliárd forintról 36,8 milliárdra. Örülhettek annak is, hogy exportteljesítményük nőtt Csehországban, ahol 442 millió forintról 512,5 forintra ugrott a bevételük. De mindeközben pozíciókat buktak Horvát- és Németországban is.

2009 óta a Borsodi is külföldi tulajdonban került: eleinte a Starbev Netherlands B.V. holland cég vette át, majd ezt a vállalatot felvásárolta 2012-ben a Molson Coors kanadai söróriás, de ez a tulajdonosi szerkezetet nem befolyásolta.

Érdemben tavaly nem változott az alkalmazotti létszám, mindössze négy fővel dolgoznak többen ott, mint egy évvel korábban, így már 401 ember dolgozik a cégnél. A bérköltség pedig 2,08 milliárd forintra emelkedett. A fizikai dolgozók átlagkeresete - a kiegészítő mellékletben megadottak alapján - bruttó 268 ezer forint, míg a szellemi munkakörben lévők átlagos havi bérezése meghaladta a bruttó 500 ezer forintot.

Itthon csökkent, külföldön nőtt a Heineken

Az egyik legnépszerűbb magyar sörmárkát, a Sopronit birtokló Heinekennek viszont kifejezetten jó éve volt 2017-ben: az előző évi 399,9 milliós mínusz után tavaly 169,6 millió forintos adózott eredménnyel zártak. Miközben forgalmuk 52,4 milliárdról 53,8 milliárd forintra nőtt. Ebben vélhetően szerepe volt az olyan új termékeknek, mint az Óvatos Duhaj IPA, amelyet a közönség és a szakma is viszonylag jól fogadott.

A Heineken, Gösser, Edelweiss, Zlaty Bazant, Krusovice, Steffl és többek között a Kaiser söröket forgalmazó cég  jelentősen növelte exportbevételeit. A két évvel ezelőtti 6,7 milliárd forint után 2017-ben már 9,8 milliárd értékben szállítottak az EU-n belül külföldre. Az unión kívülre csak 10 millió forinttal tudták növelni a kivitelt. A dolgozók átlagos állományi létszáma 485 fő volt, a teljes - 2,96 milliárd forintos - bérköltség alapján a havi bruttó átlagfizetés 508 ezer forint volt.

A beszámoló szerint tavaly 13,5 milliárd forint jövedéki adót fizettek ki. A kiegészítő mellékletben pedig jelölve van 600 millió forint mérlegen kívüli kötelezettség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé.

Nőtt a profit a Drehernél

Régen nincs magyar kézben már a legendás Dreher márka: 2015-ben még a SABMiller volt a tulajdonos, majd az AB InBev vásárolta fel az anyacéget. Utóbbi viszont kötelezettségvállalást tett az Európai Versenyhatóság felé a SABMiller európai érdekeltségeinek értékesítésére. Ezt követően az AB Inbev a kelet-közép-európai érdekeltségeit, így a Dreher Sörgyárak Zrt-t is, tavaly márciusban a japán Asahi sörgyártó vállalatcsoportnak adta el.

A cég gyártja többek között az itthon kapható Arany Ászok, a Kőbányai, a Pilsner és a Kozel söröket is. Termékpalettáján pedig már második éve szerepel a Komlós termékcsalád (Nyári-, Hideg-, Mozaik-, Amerikai, Triplakomlós) sörök. De a szélesítés ellenére a cég forgalma csökkent: 53,9 milliárd forintról tavaly 46,5 milliárd forintra esett vissza. Ennek ellenére a profit 139,5 millió forintról 379,3 millió forintra javult, de osztalékot így sem fizettek. Az árbevétel csökkenésében szerepet játszhatott, hogy 2,4 milliárd forintról 1,8 milliárd forintra esett az export mértéke.

A hazai nagy sörgyárak néhány gazdasági mutatója (millió forintban)
CégÁrbevétel (2016)Árbevétel (2017)Adózott eredmény (2016)Adózott eredmény (2017)
Dreher Sörgyárak Zrt.53895,946461,3139,5379,3
Borsodi Sörgyár Kft.33420,436812,1-909,1-606,8
Carlsberg Hungary Kft.4812,85440,5-2,7-71,0
Heineken Hungária Sörgyárak Kft.52367,553875,1-399,9169,6
Pécsi Sörfőzde Zrt.6500,94125,3-528,7264,5
Forrás: E-beszámoló/Igazságügyi Minisztérium

A bruttó bérek az 557 fős alkalmazotti gárda és a 2,9 milliárdos bérköltségek alapján átlagosan 432 ezer forint környékén alakultak.

Magyarországon csak exportőrként van jelen a Carlsberg, és egyelőre annyira nem járnak jól a hazai jelenléttel. Míg a 4,8 milliárd forintos 2016-os forgalmukat tavaly 5,4 milliárdra növelték, de a veszteségük 2,7 millióról 71 millióra nőtt.

Várat magára a kisüzemi áttörés

Már évek óta beszélnek Magyarországon a kisüzemi sörfőzdék térnyeréséről, de a kézműves gyártók még mindig csak közel 100 ezer hektoliterrel járulnak hozzá a piachoz - a Magyar Sörgyártók Szövetségének korábban közölt adatai szerint.

Néhány ismert főzde adatait áttekintve az látszik, hogy a forradalom egyelőre még lassú, de valóban létezik. A First Craft Beer Kft. tavaly látványsörfőzdét nyitott a budapesti Váci úton és még a nagy élelmiszerláncok polcain is feltűnik, de szerény 10,1 millió forintos profitot termelt, ami viszont csaknem 20 millió forintos növekedés a 2016-os 12,4 millió forintos mínusz után.

A népszerű Bigfoot Serfőzde mögötti Fehér Komló Kft. esetében a forgalom tavaly alig változott: az előző évi 35,2 millióról 32,9 millióra esett vissza. Míg az adózott eredmény a két évvel ezelőtti 941 millióról 131 millió forintra mérséklődött.

Néhány kisüzemi sörfőzde eredményei (millió forintban)
CégÁrbevétel (2016)Árbevétel (2017)Adózott eredmény (2016)Adózott eredmény (2017)Osztalék (2017)
First Craft Beer Kft.1,135,4-12,410,10
Fehér Komló Kft.35,232,99411310
Agro-flott Kft. (Békésszentandrás)365,5486,388,8126,50
Csíki Sör Magyarország Kft. (csak kereskedő)659,61144,5-43,4-89,80
Forrás: E-beszámoló/Igazságügyi Minisztérium

A Békésszentandrási sörbrand mögötti Agro-flott Kft. viszont növekedni tudott: az árbevétel 365,5-ról 486,3 millió forintra emelkedett egy év alatt, míg 88,8 milliós adózott eredményük 126,5 millióra ugrott.

Ahogy a Carlsberg a nagy sörgyárak közül, úgy a Csíki Sör Magyarország a kisüzemi főzdék közül lóg ki azzal, hogy csak kereskedőként van jelen a magyar piacon. Viszont ebben kevés sikerük van egyelőre. Míg 2016-ban a 659,6 millió forintos forgalom mellett csak 43,4 millió forint volt a veszteségük, addigra előbbi mutató tavaly 1144,5 millióra emelkedett, miközben 89,8 millió forintos negatív adózott eredménnyel zártak.

A kisüzemi főzdék növekedésének legnagyobb gátja - saját állításuk szerint -, hogy nehezen jutnak be a horeca-szektorba. A probléma annyiban valós, hogy a nagy sörgyártók kötbéres szerződésekkel kiszorítják őket a vendéglátó helyekről. Ez ellen már a GVH is fellépett, de még csekély mértékben látszik ennek eredménye.

Viszont a 2018-as év előreláthatólag jobb eredményt hoz majd a magyar sörpiaci szereplőknek: idén focivébét rendeznek a nyáron, amely általában a sörfogyasztás megugrását vetíti előre. Bár ez az igazság jellemzően csak akkor áll fenn, ha az időjárás is tikkasztóan meleg.

Az viszont borítékolhatóan növeli majd a bevételeket, hogy több év után érdemben drágultak a sörök. Az idei év elején átlagosan 5 százalékkal drágultak a világos sörök, így most már a KSH adatai szerint 205 forint az átlagár. Ez még mindig jelentéktelen elmozdulás ahhoz képest, hogy a 2010-es évek elején is 185-195 forintot kértek el a dobozos termékekért.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.