A bíróság az ügyészi indítványnak helyt adott és a különösen jelentős kárt okozó csalás bűntettének személyre szóló megalapozott gyanújával kihallgatott egykori tulajdonost és vezető tisztségviselőt a szökés, elrejtőzés, továbbá a bizonyítás megnehezítésének veszélyére figyelemmel 2015. november 2. napjáig előzetes letartóztatásba helyezte - írta közleményében a Fővárosi Főügyészség.

Ezzel a Buda-Cash ügyben a gyanúsítottak száma 11 főre emelkedett, akik közül 4 fő előzetes letartóztatásban, míg a többi gyanúsított szabadlábon védekezik.

A nyomozást - fokozott ügyészi felügyelet mellett - a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda továbbra is nagy erővel folytatja - írták a közleményben.

A brókerház-alapító Pintér Zoltán kiterjedt üzleti érdekeltségekkel bír, rendszeres szereplője volt a korábbi években a Napi.hu A 100 leggazdagabb magyar című kiadványainak is.