Eltűnik a magyar cukor?

Az alacsony cukorárak miatt mintegy 1500 hektárral kisebb területen vethetnek cukorrépát idén a hazai termelők; a feldolgozó a tervek szerint kicsivel több mint 14 ezer hektárra szerződik a gazdákkal - számolt be a Magyar Idők.
Domokos László, 2018. április 11. szerda, 08:12

A megszokottnál kevesebb cukorrépára köthet idén szerződést a Magyar Cukor Zrt., így a termelők az idén 14,1-14,2 ezer hektáron foglalkozhatnak az édesítőszer alapanyagául szolgáló növény termesztésével. Berki Gyula, a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének elnöke a napilapnak elmondta: a tervezett vetésterület mintegy 1500 hektárral marad el a korábbi évek átlagától.

A visszaesésben szerepet játszik az, hogy a cukor ára nagyot esett az elmúlt hónapokban. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint a cukor világpiaci ára már­cius végén nyolchavi mélyponton állt azt követően, hogy a meghatározó termelők közül India, Thaiföld, az Európai Unió és Kína is jelezte, hogy az idén a korábbinál is nagyobb mennyiséget termelnek.

Az elmúlt hónapok áresése aggodalommal tölti el a hazai termelőket is. Berki Gyula szerint a magyarországi termelőket közvetlenül nem érintik a világpiaci folyamatok, a cukorrépa átvételi árát ugyanis az határozza meg, hogy a feldolgozó vagy a kaposvári cukorgyár milyen értékesítési átlagárat tud elérni az adott szezonban. Ennek függvényében határozzák meg a termelőknek fizetendő összeget is. Elkeserítő, hogy az egyik kiskereskedelmi üzletlánc az elmúlt napokban 155 forintos kilónkénti akciót hirdetett a kristálycukorra, így félő, hogy az idei értékesítési átlagár nagyon alacsony lesz - fogalmazott a szakember.

A cukorgyárral kötött szerződésekben szerepel egy kitétel, amely lehetőséget teremt arra, hogy a késztermékek eladásából származó bevétel alapján kiszámított alapanyagárak feletti összeget fizessenek a termelőknek. Ezt azonban a termelők csak akkor kezdeményezhetik, ha a cukorrépa ára a többi terményhez képest nagyon alacsony szintre kerül.

Fotó forrása: Hornyák Dániel/Napi

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

gmihaly, 2018.04.11 09:28

Már akkor eltűnt, amikor az ex-poszt-elvtárs-útitárs reformközgizdák és egyéb nyikhajok a híres magyar cukoripart is szétcseszték holmi becsali történelmi hivatkozásokra, hogy aszongya: a Napóleon elleni brit blokád miatt tért át a cukorrépás önellátásra a kontinens az import cukornád helyett, stb.,stb.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html