Eltűnőben a svájcifrank-alapú lakáskölcsönök

A hitelpiaci válság októberi betörését követő rövid időszakban három piaci szereplő is beszüntette a svájcifrank-alapú lakáshitelezést. Azóta a helyzet csak rosszabb lett, mára alig féltucatnyi a frankalapú hitelt kínáló pénzintézetek száma Magyarországon.
B. Varga Judit, 2009. január 26. hétfő, 18:29
Fotó:

A Napi Gazdaság cikke.

A Napi Gazdaság tavaly januárban egy konkrét példa alapján - a ma is elfogadhatónak számító, tehát átlagos nagyságú, igazolt jövedelemmel rendelkező, alacsony hitelhányadot igénylő, kifejezetten jónak számító adósokra - készített törlesztési táblázatot már egyszer összehasonlította a bankok kalkulátoraiban akkor szereplőkkel (Napi, 2008. október 21.). Most megnéztük, hogy egy egész év alatt milyen változások következtek be a tavaly még slágerterméknek számító svájcifrank-alapú finanszírozásnál.

Úgy tűnik azonban, hogy az ilyen összehasonlításra egyre kevesebb a lehetőség. Míg ugyanis október végén még "csak" három szereplő szállt ki a svájcifrank-alapú hitelezésből, mára viszont mindössze féltucatnyi maradt a porondon. (Sajnos az FHB akkori listánkra nem került fel, így ott az összehasonlítására nincs módunk.) Náluk azonban - persze a mára helyenként alaposan megnőtt terhek mellett - még némi verseny is látszik.

Az Allianznál, ha valaki a csoportnál biztosítást is köt (ami a mostani kgfb-kampány után, ahol a váltás nyertese az Allianz volt, nem is lehet ritka), valamint a hitelt a banknál nyitott számlájáról törleszti, akkor a táblázatunkban szereplő paramétereknél a havi részlet alig haladja meg az 50 ezer forintot.

A hitelkalkulátorokat böngészve igaznak találtuk az AXA "másképp, mint mások" szlogenjét. Ez ugyanis valóban szolgáltat, feltünteti például az igényelt hitelösszeghez optimálisnak tartott fedezeti limitet, de a potenciális adós a saját pontos paramétereit beütve, további részleteket is megtudhat. Így tulajdonképpen segítséget nyújt, hogy bárki betekintést nyerjen a bankok hitelbírálati szisztémájába. Talán éppen ez is a hibája, hiszen az átlagos ügyfél esetleg megunja a számtalan paraméter kitöltését, arról nem is beszélve, hogy menet közben el is veszítheti a fonalat.

A Budapest Bank (BB) ennek éppen az ellenkezőjét csinálja: a lakáshiteleknél nem működtet a honlapján kalkulátort, helyette a netes jelzést követő 24 órán belül személyes hiteltanácsadó jelentkezését ígéri. Telefonon is készségesen rendelkezésre állnak, ugyanúgy informálva a potenciális adósokat, mint ahogy az AXA a neten teszi.

Az érdeklődőket az OTP minden termékénél kalkulátorokkal "kényezteti". A legnagyobb magyar banknál a kalkulátorok között megtalálható a lakáslízing linkje is. Lízing esetén a táblázatunkban szereplő paraméterek alapján az első hat hónapban 40 ezer, majd a hetedik hónaptól 60,1 ezer forintot kellene a lízingbevevőnek fizetnie. Persze miután leszurkolta azt a 385 ezer forintot, ami a különböző díjak mellett a vagyonszerzési illeték összegét is tartalmazza.

Az ugyanilyen összegre, célra és paraméterekkel igényelt kölcsönöket a devizanemek alapján összehasonlítva meglehetősen érdekes kép rajzolódik ki. A legmagasabb és a legalacsonyabb törlesztőrészlet között a forintkölcsönöknél csaknem 50 százalékos az eltérés. A svájci franknál ez mintegy 21 százalékra, míg az eurónál 16 százalékra rúg.

Az összehasonlításról szóló cikk teljes terjedelmében a Napi Gazdaság keddi számában olvasható, ahol egy a törlesztőrészleteket összehasonlító táblázat is szerepel.

HOZZÁSZÓLÁSOK