Kínos helyzetbe került a MÁV - sokba fog kerülni (frissítve)

Elkezdték gyártani az új emeletese vasúti kocsikat, ám csak most jöttek rá, hogy például az alagutak egy részébe nem férnek be, ami korlátozhatja a használatukat. A MÁV szerint azokon a vonalakon, ahol közlekednek majd a vonatok, nincs alagút.
Komócsin Sándor, 2019. június 17. hétfő, 08:16
Fotó: Shutterstock

Már készülnek az emeletes vasúti szerelvények, amelyeket jövőre állíthat forgalomba a MÁV, ám a cég vezérigazgató-helyettese, Kormányos László azt mondta: átalakításra lesz szükség, hogy ezeket a vonatokat el tudják vinni a Déli pályaudvarra és Kőbánya-Kispestre - vette át a Magyar Nemzet értesülését a hvg.hu.

A Kiss motorvonat 31 centivel magasabb, mint a most használt Flirt, ami azt jelenti, hogy a Kelenföld és a Déli közt lévő alagútba nem férne be. A terv az, hogy jövő nyáron a balatoni vonalra is ezeket küldenék, így a pálya ágyazatát át kell majd alakítani, ami időbe telik. Addig Kelenföld lesz a végállomás. Kőbánya-Kispest állomáson a peronokat is át kell alakítani ahhoz, hogy az új szerelvények használhatók legyenek.

Reagált a MÁV: nincs alagút
A Budapest-Vác-Szob és a Budapest-Cegléd-Szolnok elővárosi vasútvonalakon szállítja majd az utasokat az első 11 emeletes vonat 2020 elejétől. Ennek nincs műszaki akadálya - írja a MÁV közleménye.A nyári menetrendi időszakban a Balaton és a Velencei-tó felé közlekedtetni tervezett vonatok Kelenföldről és Kőbánya-Kispestről tudnak fordulni. A Budapest-Déli-Kelenföld szakaszon található alagútban való közlekedtetéshez annak átépítése szükséges. Ennek műszaki megvalósítását és finanszírozását a MÁV és a MÁV-START közösen vizsgálja.
A MÁV-START Zrt. és a Stadler Bussnang AG 2017. augusztus 17-én 11 darab, 2018 decemberében pedig újabb nyolc darab emeletes KISS motorvonat szállításáról írt alá szerződést . A kétszintes motorvonatok légkondicionált, tágas utastérrel, wifivel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel rendelkeznek majd. További ilyen szerelvények megjelenése várható később az újszászi, a székesfehérvári és a győri vonalon.

HOZZÁSZÓLÁSOK