Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) pénteken közölte, hogy az euróövezetben 0,8 százalékkal - több mint négy éve a legnagyobb mértékben -, az Európai Unióban pedig 1,0 százalékkal nőttek az ipari termelői árak októberben az előző hónaphoz képest. Szeptemberben még mindkét térségben csak 0,1 százalékot tett ki az áremelkedés.

Az egy évvel korábbihoz képest idén októberben az euróövezetben 0,4 százalékkal csökkentek, az Európai Unióban viszont 0,2 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak. Szeptemberben az euróövezet 19 országában 1,5 százalékos, az unió 28 tagállamában pedig 1,1 százalékos csökkenést mértek.

Elemzők kedvezőtlenebb adatokat vártak, arra számítottak, hogy az euróövezetben havi szinten 0,2 százalékkal emelkedtek, éves összevetésben pedig 1,0 százalékkal estek az ipari termelői árak.

Az euróövezetben legutóbb 2012 augusztusában mértek a mostaninál nagyobb havi összevetésű emelkedést, akkor 0,9 százalékost, míg az éves összevetésű csökkenés 2013 júliusa óta nem volt ilyen alacsony.

Az ipari termelői árak megbízhatóan jelzik előre a fogyasztói árak alakulásának trendjét, mivel közvetlenül megjelennek az áruk és szolgáltatások végső árában. Az Európai Központi Bank arra törekszik, hogy a fogyasztói árak emelkedését 2 százalék körül tartsa. Novemberben 31 havi csúcson, 0,6 százalékon állt a pénzromlás éves üteme, még mindig meglehetősen messze az inflációs célszámtól.

Az ipari termelői árak októberben éves összevetésben 10 országban emelkedtek, 11-ben csökkentek, Hollandiában pedig stagnáltak. Románia augusztusban szolgáltatta az utolsó adatot. A legnagyobb mértékben, 7,3 százalékkal Luxembourgban, 2,9 százalékkal Szlovákiában és 2,6 százalékkal Lettországban csökkentek az árak. A legnagyobb növekedést az Egyesült Királyságban (4,5 százalék), Belgiumban (2,2 százalék) és Svédországban (2,0 százalék) mérték.

Magyarországon a termelői árak októberben az előző havihoz képest 1,0 százalékkal emelkedtek, az egy évvel korábbihoz képest viszont 1,2 százalékkal csökkentek. Szeptemberben havi szinten 0,3 százalékkal nőtt, éves szinten pedig 2,8 százalékkal csökkent a termelői árindex.