Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Vasas és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet a munkáltatóval péntekig rögzíti a megállapodást, amely minden esetben a kollektív szerződés részét képezi - mondta el Molnár László a hírügynökségnek, melynek a cégvezetés még nem kommentálta a megállapodást.

A szakszervezeti vezető szerint korrekt, mindkét fél szempontjából előnyös megállapodás született. A megegyezés eredményeként a szakszervezeteknek a Budapestre, az orosz nagykövetség elé tervezett demonstrációja is elmarad. Mint elmondta, az alapbérfejlesztés két részletben történik: május 1-jétől alanyi jogon 3,4 százalékos, majd július 1-jétől újabb 6,8 százalékos béremelés lesz, utóbbiból 3,4 százalék szintén alanyi jogon jár majd, valamint a béren kívüli juttatások az éves átlagos bérfejlesztés mértékével fognak nőni.

A Dunaferr nehéz helyzetét figyelembe véve a cég alapanyag-vásárlását azzal segítették, hogy nem január elsejétől visszamenőleg lesz béremelés, illetve a szabadságos bér, amelyet június 10-ig kellene megkapniuk a munkavállalóknak - ez egy hónapot csúszni fog - magyarázta Molnár.

Úgy látja, a megállapodás legnagyobb eredménye a csoportos létszámcsökkentési szándék visszavonása, amely esetében a munkáltató vállalta azt is, hogy december 31-ig nem jelent be újabbat.

Az ISD Dunaferr Zrt. tavaly október 30-án jelentett be háromszázötven dolgozót érintő létszámcsökkentést az európai acélipar rendkívül nehéz gazdasági helyzetére, a világgazdaság lassulására, a csökkenő keresletre és késztermék árakra, valamint a hatóságok és az uniós szabályozók által előírt kötelező környezetvédelmi beruházások terheire hivatkozva.