Hankó Zoltán a patikák mérlegadatai alapján úgy véli, kezd beállni az egyensúlyi állapot a patikák gazdálkodásában. A 2015-ös adózott eredmény 1,6 milliárddal volt több a 2006-osnál, igaz, ezt 300-zal több patikával sikerült elérni. A veszteséges gyógyszertárak száma folyamatosan csökkent, a 2010-es 500-ről 2015-re 176-ra.

Jól sikerült a vállalkozások feltőkésítése is, a saját tőke ágazati értéke 40 százalékot meghaladó mértékben nőtt. A gyógyszertárak fordulónapi készletértéke 2015-ben dinamikusan nőtt, ez a feltőkésítés mellett annak köszönhető, hogy felszámolták a gyógyszertárak beszállítókkal szembeni eladósodottságát. 2015-ben a fordulónapi készlet 42 milliárd forint, a gyógyszer-nagykereskedők felé fennálló tartozásállomány 38,1 milliárd forint volt.

A készletállomány 2015 végén már meghaladta a kifizetetlen beszállítói számlák összeértékét.

Folyamatosan emelkedik a patikák bérköltsége, 2015-ben meghaladta (4,9 százalék) a KSH által kimutatott bruttó bérnövekedés (4,2 százalék) mértékét. Az átlagbérek azonban még mindig nagy lemaradásban vannak, főleg a kórházi gyógyszerészek 2016-2017-es béremelését is figyelembe véve - mondta az MGYK elnöke. A bruttó patikai ágazati átlagbér 2015-ben 218,4 ezer forint volt.

A gyógyszertári vállalkozások nettó árbevétele 2015 4,8 százalékkal gyarapodott, a növekedés a nem támogatott körbe tartozó gyógyszerek forgalmából adódik. A patikai árréstömeg 110,5 milliárd forintot tett ki, ami  év/év alapon 6,5 százalékos növekedésnek felel meg. A közfinanszírozott gyógyszerek forgalmának árrésjellegű bevétele 2010-ben 51,7 milliárd, 2015-ben 55,3 milliárd forint volt.

Az MGYK elnöke biztos benne, hogy minden gyógyszertári vállalkozás megfelel majd a tulajdoni hányad rendezésére vonatkozó törvényi előírásnak, amely 2017 január 1-től előírja a közforgalmú gyógyszertárakban az 50+1 százalékot meghaladó többségi gyógyszerészi tulajdonlást a vállalkozásban. Hankó szerint a patikai ágazat stabilizálódásával 2017-től a lakossági gyógyszerellátásnak már nem saját strukturális problémáinak felszámolására, hanem a minél jobb minőségű ellátásra kell koncentrálni.